Identitás és/vagy béke?

„Európában több mint hetven éve viszonylagos béke van – a délszláv háborútól vagy akár a jelenleg ismét a szomszédságunkban, Ukrajnában zajlótól eltekintve. Ezért a békéért a XX. század után, amikor a kontinens harminc éven belül kétszer semmisítette meg önmagát, mindenki nagyon hálás. Mai napig magunkban hordozzuk azokat a traumákat, amelyeket a XX. század okozott családjainkban. Éppen ezért mi, európai emberek rettegünk a háborútól, talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy jobban rettegünk tőle, mint bármely más nép ezen a glóbuszon.

Ebből aztán az is következik, hogy az egyik legtisztességtelenebb eszköz az európai politikában, amikor »háborús uszításnak« bélyegzik az Európa haladási irányával kapcsolatos – egyébként jogos – kritikákat, illetve önmagában a nemzetek létét is. Senki sem akar háborút, az EU pedig az elmúlt évtizedekben a béke garanciájává vált, legalábbis folyton ezt halljuk. Ezzel szemben a nemzetek Európa bűnös múltját képezik, amelyek soviniszta, kirekesztő és agresszív politikájukkal elpusztítottak mindent, ami szép és jó ebben a világban. Azt a kérdést, hogy valóban önmagában a nemzetek léte okozta-e a világégéseket, vagy ennél sokkal többről van szó, most nincs lehetőség körbejárni, e témát korábban már érintettem Németország kapcsán (lásd Demokrata 2019/20. szám, Határtalan világunk II.). Itt most inkább arra szeretnék kitérni, hogy vajon mit is takar valójában az európai béke, pontosabban mi teszi lehetővé, és ami a legfontosabb, valóságos-e ez a béke.

Európa polgárai egy részének a fejében a béke vált Európa, illetve az Európai Unió egyetlen és mindent felülíró »identitásává«. Ennek a gondolatnak már önmagában is súlyos következményei vannak, hiszen érezhető a kijelentésben feszülő ellentmondás. A béke ugyanis nem identitás, napjainkban maximum az identitás hiányának következménye lehet. Ennek ellenére kiváló alibiként szolgál a (valódi) identitásunk lassú elvesztését üdvrivalgással kísérő emberek számára. »Nem baj, hogy elsorvadunk, legalább békében tesszük!« Nem kellene így lennie. A háború nem csak a semmilyenségben, a semmiségben való felolvadással kerülhető el, nem csak azzal, ha megszűnünk nemzetek, családok, férfiak és nők lenni. Bármekkora is a lelkiismeretünkre ható, legnagyobb félelmeinket felhasználó nyomás, tudnunk kell, határaink (legyen szó fizikai vagy metafizikai határokról) lebontása nem út a békéhez. Ez hazugság.”