Békés már az előszóban (Vége a történelem végének) megadja a könyv dinamikáját (legitimációs harc folyik, új normák, új kánon, új nyelv), ami több mint kétszáz oldalon keresztül tartja is magát, nem hagyva egy percnyi üresjáratot vagy éppen unalmas pillanatot az olvasó számára.
A Világpolgárháború című fejezetben felszámolja az erőszakmentes jövő mítoszát, amikor leszögezi: »a politikai erőszak nem tűnik el a világunkból, csak rejtetten és kevésbé fájdalmasan, de talán sokkal szélesebb körben érvényesül« miközben pimaszul azt is megjegyzi, hogy »a „világbéke” ezenközben jogtudósok és bölcselők elméleti feltételezéséből szépségversenyek közhelyévé vált.«
A globalizációk összecsapása címet viselő fejezetben a szerző amellett érvel, hogy a 21. század első évtizedeiben a konfliktusok felcserélhetővé váltak egymással: az egyik egy másik helyen ismétli meg önmagát (lásd kelet-ukrajnai konfliktus). »Az idő és a tér összeomlása, valamint a tőke, az értékek, az emberek és a fegyverek szabad áramlása miatt minden helyi konfliktusban benne van az egyetemes konfliktus, s fordítva: a globális konfliktus fraktálokban ismétlődik meg helyben. Minden konfliktus egy másiknak a klónja.« Meglátása szerint nem alternatív globalizációt kell megfogalmazni, hanem a globalizáció alternatíváját; az emberiség reménye pedig a különböző nemzetekhez való tartozást jelenti.”