Megmondták, hogy fogjam be a számat

„Az utóbbi években fordult ön felé a médiafigyelem, és megkapta, hogy ellenzéki, bár több kérdésben a liberális értékrenddel ellentétes véleményt fogalmazott meg. Mit gondol erről, hogy rendszeresen hívják a nem kormánypárti sajtóba szerepelni, mit tud ezzel kezdeni?

Az zavar, hogy beskatulyáznak. Többször kaptam meg, hogy az ellenzéki oldalon állok. Azt tartom a legnagyobb problémának a mai magyar társadalomban, hogy nem beszéljük végig a problémákat. Nagyon beállt ez a jobb-baloldali megosztottság, amit a politika ránk erőltet, és ez megakadályozza a józan párbeszédet, gondolkozást. Amikor megszólaltam, és sokan nagyon megharagudtak rám, hogy miért van véleményem, én tényleg lelkiismereti kérdésnek fogtam fel és fogom fel ezt: mindenkit arra szeretnék rávezetni, hogy előítéletek nélkül gondolkozzunk, keressük a megoldást. Az egyházaink részéről az roppant nagy felelősség, hogy nem köteleződhetünk el a napi politikában. Mindig Ferenc pápára hivatkozom, ő a Teremtő Isten oldaláról nézi a világ problémáit, nincs európai, dél-amerikai, ázsiai szemlélet, ha az egyházról beszélünk, az emberiség egész, összetett problémáit kell látni magunk előtt. Az a legnehezebb, hogy egyszerre megőrizni a nemzeti, vallási identitásukat, és teljes nyíltsággal és őszinteséggel tekinteni minden embertársunkra. Ez a nehéz. Sarkítani mindig könnyű: nemzeti oldal vagyunk, és akkor nem érdekel minket, mi történik a világ másik részén. Ez nekem mindig problémát jelentett – ez egy politikai álláspont, de akkor ne mondjuk, hogy ez keresztény álláspont. Itt úgy éreztem, meg kell szólalni, hogy ezt a nagyon súlyos problémát, amit ma a népvándorlás jelent, mi nem nézhetjük csupán egy kis ország belügyeként. Keresni a megoldást, ez a legnehezebb. És nem tudjuk kikerülni, és az elkövetkezendő évtizedek erről fognak szólni szerintem: hogyan lehet egyensúlyt teremteni a közel 8 milliárdos emberiség társadalmában. Számomra elfogadhatatlanok ezek a kategorikus kijelentések, hogy csak így, csak úgy lehet, ez. Gondolkozásra késztetni, úgy éreztem, ezt fel kellett vállalni.

Tapasztalt-e olyan dolgokat a hatalom oldaláról, amik ennek az ellenzéki szerepnek szóltak, érte-e valamilyen retorzió?

Úgy érzékelem, hogy tisztelik a koromat, a püspöki szolgálatomat, kifejezett retorziót nem tapasztaltam. Ugyanúgy támogatta a kormány az egyházi építkezéseinket, mint más püspökségekéit. Azon csak mosolygok, hogy nem hívnak a királyi televízióhoz, persona non grata vagyok a hivatalos kormánysajtónál. Talán egy kicsit, vagy nagyon naiv vagyok, de feltételezem, hogy a kormányoldal mellett elkötelezett emberek nagy része is elgondolkozik rajta, hogy vajon a Beer Miklós miért mond ilyeneket, akit szeretünk amúgy és tisztelünk. Az egy szép álmom a jövő társadalmáról, hogy »üzemi hőmérsékleten« beszélgethetünk egy témáról, miközben tiszteljük, meghallgatjuk egymást. És erre bátorít engem az ökumenikus kapcsolataink tapasztalata, hogy Luther után 500 évvel el tudtunk jutni odáig, hogy tudunk beszélgetni katolikus és protestáns oldalról a nagy többségében. Az lenne jó, ha nem lenne mérgezett a levegő ezzel a vak előítélettel, hogy ha valaki baloldali, meg sem lehet hallgatni, illetve egy jobboldalinak is lehet néha igaza. A klasszikus hasonlatom a hegy, amire megyünk fel mind, ezer oldala van, ezer arca, és minden oldal illetékes, hogy elinduljon a csúcs felé.

Azért is kérdeztem ezt az előbb, mert lehetett arról hallani, hogy a 2018-as választás előtt felszólították felsőbb körök, hogy ne nyilatkozzon, ne aktivizálja magát.

Az tényleg bántott, nem értettem, hogy miért kell félni tőlem. Gyerekesnek tartom, hogy előre megmondják, hogy mi kell mondani. A véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia egyik alapkövetelménye. Mindenhol érdekek ütköznek. Nem meghallgatni a másikat, ez az emberi gyengeség. A paragrafusok mögé rejtőzés a hitbeli bizonytalanság bizonyítéka, szoktam mondani vallási témában – és ez a politikai síkon is igaz.”