Hol maradnak az igazi gondolatcserék?

„Nemrég volt szerencsém Pál Ferenc egy előadását meghallgatni a Forbes rendezvényén, amelyben azt a gondolatot fejtegette, hogy »mindenki meg van győződve arról, hogy Ő maga az etalon«. Például, ha valaki nálam gyorsabban vezet az egy ön- és közveszélyes állat. Ha meg lassabban, akkor egy nyugdíjas tetű. Ha valaki többet edz, mint én, az már beteges és amúgy is csak az egóját fényezgeti, ha meg kevesebbet, akkor milyen gáz már, hogy ennyit nem tesz meg az egészségéért.

Ez a gondolatmenet eléggé szíven ütött. Mert valóban »nyuszi-pofáknak« hívom az autóban azokat a sofőröket, akik érzésem szerint totyognak, és tényleg nem értem azokat a hasonló körülményekkel rendelkező fiatalokat, akik bizonyos dolgokat valamiért nem képesek úgy tenni, ahogy szerintem az helyes volna. Szóval akkor úgy éreztem, hogy Pálferi lekevert egy nagy verbális pofont, hogy szálljak már le a magas lóról, mert lassan nem látom a nagyra nőtt arcomtól a Napot. Párhuzamosan meg rájöttem, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga is egyben. Nyilván mindenki a saját igazát érzi a legerősebb igazságnak, különben nem amellett foglalna állást. Mindez egészen addig rendben is van, amíg az általunk felállított »mércét« más torkán nem akarjuk lenyomni.

Hová tűnnek ma az intelligens viták?

Hány értelmes gondolatcserét, vitát, ellentétes álláspontokat ütköztető eszmecserét olvastatok mostanában? És nem a Facebook-kommentek böngészése alapján állítom, hogy a vitakultúra haldoklóban van, nem is egyetlen témára élezem ki a helyzetet. Kiket érinthetnek a gyilkos szócsaták?

A dolgozókat: nehogy megfeledkezzünk a kollégákról, akik szerint az egyetlen lehetséges megoldás csak az Ő megoldásuk, és ha újítani merészelünk, akkor minimum hétszer mártózzunk meg a tüzes kén tavában, még akkor is, ha teljesen jó eredményt kapunk;

a tanulókat: ki ne találkozott volna valakivel, aki szerint az, amit tanul a világ legnagyobb baromsága? Mert abból nem lehet megélni, kiszipolyozza az ember energiáit, túl sokat kell vele vesződni, túl kevés agyi kapacitást igényel, túl rizikós, stb.”