Vissza a Néppártba!

„Németországgal lehet sok bajunk, de a közös üvegházban nem kellene kővel dobálózni. Hogy a CDU pontosan milyen stratégiával kanyarodik rá a Merkel utáni korszakra, még nem látható, az azonban biztos, hogy a saját logikájuk szerint ők is a szavazatmaximálásban és a kormányzati pozíciók megszerzésében, megtartásában érdekeltek. S bár nem könnyű az évtizedes hamis beidegződésekkel megbirkózni, meg kellene próbálni elhitetni velük, hogy Budapest is a CDU tartós kormányzati szerepében érdekelt, mert egy baloldali összefogás még a BMW államosításának elmaradása esetén sem ígér semmi jót.

A német kereszténydemokraták ráadásul döntő befolyással bírnak az Európai Néppártban. Ők vérmérséklettől függően fejcsóválva, értetlenkedve, vagy felháborodva követték az elmúlt hónapokban a Fidesz kizárásával/kilépésével kapcsolatos sagát. S bár a kormányhoz közeli média nap mint nap megpróbálja elhitetni velünk, hogy az »új szövetség« milyen fantasztikus lehetőségekkel kecsegtet, hogy ezt a migránssimogató, identitászavaros néppárti társaságot már rég ott kellett volna hagyni, a Strache-bukást követő új helyzetben érdemes átgondolni ezt a nagy elszánást. A magyarországi állapotok vizsgálatára felkért három »bölcs« ráadásul cseppet sem rögeszmés antiorbánisták gyülekezete. Még a Fidesz kizárása mellett érvelő Herman van Rompuy is rengeteget segített a kormánynak korábban, az uniós költségvetésből való jelenlegi előnyös részesedésünket is jórészt neki köszönhetjük. Különben is: nagy műveltségű, széles látókörű ember, csakúgy, mint két társa, Hans-Gert Pöttering és különösen Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellár. Fölöslegesen fontoskodniuk nincs értelme, ezt ők is tudják.

Ha azonban egy apró jelzést kapnak, hogy van értelme érdemben beszélni a magyar kormányt érő kritikák valóságtartalmáról, ha a miniszterelnökkel – hisz ki mással? – folytatott beszélgetéseik nyomán bízhatnának abban, hogy bizonyos pontokon módosítható a kormányzati irányvonal, akkor lenne esély arra, hogy az európai jobboldal ne szétforgácsolódjon, hanem okos belső kompromisszumokkal egységes maradjon.

Ilyen tartalmi egyeztetés, megállapodás sikerült már 2011-12-ben az Európai Bizottsággal – vagyis egy, a néppárti bölcseknél sokkal szigorúbb instanciával is. Akinek tehát valóban fontos az, hogy Európa versenyképessége, gazdasági ellenállóképessége, pénzügyi stabilitása biztosítva legyen, aki valóban hisz abban, hogy a civilizációs küzdelmekben a keresztény értékekre, kultúrára épülő együttélési normák nélkülözhetetlenek ezen a kontinensen, annak ez a kompromisszumkeresés egyik oldalon sem lehet ellenére. Ez a munka azonban nem beszólogatással és blikkfangosnak tűnő mondatok ismételgetésével, hanem csak úgy végezhető el, ahogy Weber írja: »A politika annyit tesz, mint kemény deszkákat fúrni át erőteljesen és lassan, szenvedéllyel és ugyanakkor jó szemmértékkel.« Weber. Nem Manfred. Hanem Max.”