– Igen, rajtunk múlik. Ez pedig attól függ, hogy a néppárt merre mozdul. Ezt még nem tudjuk. A bevándorlás kérdése kettévágta az EPP-t, egyaránt vannak a bevándorlást támogató és ellenző jobbközép pártok, és ez feszíti szét a pártcsaládunkat. Ebben a helyzetben a kormányfők szerepe fog felértékelődni a pártokhoz képest, és ennek legmarkánsabb jele a visegrádi négyek megerősödése, amelynek keretein belül négy olyan miniszterelnök működik együtt, akik négy különböző pártcsalád tagjai.
– Az ellenzék pártjait egyetlen tényező köti össze, az ön iránt érzett gyűlölet. Ez azonban ma már olyan erős, hogy képes egy táborba terelni őket, baloldalt, zöldeket, Jobbikot. Erre épül az ellenzéki összefogás.
– Túlértékelnek engem. Nem én akadályozom meg őket abban, hogy győzzenek, hanem a magyar emberek. Kilencedik éve nemzeti és keresztény alapokon álló, nagyon stabil kormánya van Magyarországnak, és meg kellene érteniük végre az ellenzéki politikusoknak és a mögöttük álló szellemi műhelyeknek, hogy ez nem valamiféle baleset, hanem ennek az országnak ez a kulturális identitása. Ez az a talapzat, ez az a magyar világ, amelynek a céljait, vágyait, törekvéseit kifejezi az a kormányzat, amelyet ma én vezetek. De ez nem a vezető személyén, nem rajtam múlik, hanem azon, hogy amit képviselünk, a hazaszeretet, az európai keresztény kultúra tisztelete, a családok támogatása, a munkahelyek védelme, a teljes foglalkoztatottságra való törekvés, a minimálbér emelése és a biztonság fő szempontokká emelése, ezek mind összhangban vannak a magyar emberek értékeivel. Amit az ellenzék erőltet, az Európai Egyesült Államok, a bevándorlás, a gendertémák, hogy a férfi és a nő közötti hagyományos viszonyrendszer változzon meg, hogy a család egy variálható együttélési forma, hogy a nemzet nem más, mint kulturális tévedés, hogy a bevándorlás szép és jó, ezek mind olyan gondolatok, amelyek idegenek a magyar társadalom hatalmas többségének a gondolkodásától. A magyarok nem akarják a soraikat migránsokkal feltölteni, hanem gyerekeket és unokákat akarnak, azt akarják, hogy a kormány ismerje el a családjukért tett erőfeszítéseiket, és védje meg a munkahelyeiket. A magyar és az európai jövő pedig azon múlik, hogy meg tudjuk-e őrizni a keresztény értékeken álló identitásunkat és kultúránkat. Vasárnap Európa jövője a tét. Hétpontos programot állítottam össze a bevándorlás megállítására, ehhez kérem a magyarok támogatását. Brüsszelben sokan fogják ezt ellenezni, úgyhogy erős támogatást kérek a magyar emberektől, mert csak az ő segítségükkel tudom ezt Brüsszelben képviselni.”