Magyarország az emberek egységének ígérete

„Ez a gondolatmenet ad egy sajátos magyarázatot arra, hogy a magyarokat miért nem lehetett állami jelképek és uralkodók magasztos ideái alá rendelni. A »rebellis magyar nép«: amelyen annyiszor gázoltak át, mégis képes volt felállni és létezni; amely Szent Korona nélkül is hű tudott lenni Szent István örökségéhez, és amely saját uraiban is rettegést keltett, ha jobbsorsa megkívánta. És, amely szétszakítva is egy nemzet tudott maradni.

Ez azt is jelenti, hogy az identitás, az állammá, országgá szerveződés képessége nálunk nem ideáktól, jelképektől függ (bár ezek is nagyon fontosak), hanem a néptől. Ott hordjuk ezt az erőt a zsigereinkben, a kultúránkban, a nyelvünkben, abban, ahogy képesek vagyunk felfogni a körülöttünk lévő világot és ahogy megtaláljuk benne a helyünket. És pont ezért, sosem tudnak minket teljesen asszimilálni, beolvasztani, sem a többségi nemzet közé, sem egy USA-mintára alapuló Európai Egyesült Államokba, amely egyébként sem a népről szól, hanem egy szűk elit által kitalált ideáról és üres értékrendről.

Ezek után csodálkozhatunk-e azon, hogy Magyarország lett a népek Európájának élharcosa szemben a globalista lidércnyomás Egyesült Európai Államok agyszüleményével? Lehet-e csodálkozni azon, hogy Magyarország vált a Kárpát-medence egésze felvirágoztatásának úttörőjévé? Hogy felülemelkedve száz év magány traumáján és a régi sérelmeken észérvek, erő és jövőkép mentén próbálja szövetségbe kovácsolni azokat a népeket, amelyek mindig is egymásra voltak utalva a történelem folyamán itt a Kárpát-medencében és Közép-Európában? És ez a képesség megvan a felvidéki magyarokban is.

Függetlenül attól, hogy tíz éve megszületett a szlovmagy hibrididentitás, hogy egy tétlen és köpönyegforgató politikai elitre vagyunk egyelőre kárhoztatva. Csak újra fel kell idézni magunkban, hogy mi tart minket össze – a közösség és a nyelv, függetlenül attól, milyen a rendszer.”