Társutasok vagy útitársak?

Hogy is van ez a patkányozással? Érthetetlen ennek a „patkányirtó szándéknak” az alig bújtatott metaforája. Mintha tudat alatt önpusztító, öngyilkos szándék mozgatná, motiválná a meggondolatlan kijelentést, és e bűzös fogalommal rokonszenvező kommenteket. Mintha az önsorsrontás nem ismerne határokat.

Egy szellemileg alulmúlhatatlan megjegyzés lengi be napjainkban, uralja jobb híján és nem először a médiát. Honnan ez a fékevesztett erő(szak)? Kik és milyen küldetéstudatot képzelnek, vágynak, rondítanak mögéje? Mintha szavakban már mindent szabadna foglalni, kijelenteni, kihirdetni. Kimondható minden képzelt vádaskodó, alpári mocsok. Kik ezek, akik mindent tönkre akarnak tenni? Még nemzeti műveltségünk legfontosabb maradandó kincsét, a nyelvünket is naponta meggyalázzák. Mit számít nekik a szavaink és fogalmaink jelentése, egyezményes kapcsolódása, tisztasága – amely szerint a szó jelentése nem változhat. Más világ a metaforák szellemi játéka a pillanat költői bravúrja. Az érvelések, értelmezhető politikai bejelentések kelléke a tiszta beszéd.

A patkány, az patkány. És kész. Kikerülhetetlen fogalom a állattanban és a közbeszéd néhány szélsőséges esetébe. Ez a képzeletünket borzoló jelenség, a mocskos kapualjak, a pincék surranó élősködője tolakodott be közbeszédünkbe. Egy feltételezhetően disztingvált parlamenti politikus szájába azonban nem illik bele a patkány emberekre szabott fogalma.

Szóljunk itt inkább a nyelvromlásról, társadalmi párbeszédeink zülléséről, s annak felelőtlen összetevőiről, amelyek a szavaink, mondataink közötti tájékozódásunkat egyre inkább a káosz felé sodorják. Nyelvünk romlását, szavaink eredeti jelentéshordozó erejének kopását, talán leginkább a politikai szóváltásokban követhetjük napjainkban nyomon. Sajnos az Országgyűlés díszes tereiben, a nemzet templomában is gyakran hallhatunk oda nem illő, szélsőségesen felelőtlen, szavaink eredeti jelentését tudatosan eltorzító politikusi tirádákat. Gyakran megütközhetünk azon, hogyan és miért kerül a csizma az asztalra. Mert koszosan odacsapják a csizmát a terített asztalra az egyes szereptévesztő ál-országatyák (-anyák) a választó nép szégyenére.

A politikai szólamokban és elszólásokban 

Minél jelentéktelenebb emberileg, erkölcsileg és politikailag a megszólaló, a grafomán publikáló és a komentelő, annál markánsabban ütközik ki a műveltségének és neveltségének, intelligenciájának sok hiányossága. A jelenség tulajdonképpen arról árulkodik, hogy valódi értéket nem is képviselő egyének kerülhettek a számukra nem megfelelő helyre.

Okos szavunk a hivatás: mintegy jelzi a megfelelő emberi minőség szükségességét. Különösen fontos szempont volna ez a nagypolitikában és annak megvalósulásában, a felszólalásokban és a politikai publicisztikában. Az elhivatottság és a példamutatás jeleinek a keresése a választók állandó feladata.

Pedig a politizálás etikus cselekedet kellene, hogy legyen. Építő szándékok vitája a haza javára. Ez a szavazók általános elvárása. Ha egy képviselőjelölt az ellenkezőjét hirdetné kampányolásakor, alig volna esélye, hogy sikeresen elérje célját. Hibahatáron belül néhánynak persze így is sikerülhet.

A társutasoknak semmi sem drága, sem a koronaékszer, sem a megvetett rágcsáló prémje. A magyar fogalom, a „társutas” nem is fejezi ki egészen pontosan magatartásuk alaptulajdonságait.

A „társutas” könnyen összetéveszthető az útitárssal. Olykor még akkor is, ha az alig rejtekezve útonállóként ténykedik. Talán a német fogalom a „Mitlaufer” jobban megközelíti a jelenséget. Az veled együtt fut, „laufol”, a füledbe liheg, és mintha neked verejtékezne – de sosem érted teszi, sosem munkálkodik az általad is elfogadott közös célokért. Lelke mélyén „nem törődik a hazával, a hazának száz bajával”. Tulajdonképpen csak utánozza a hivatottnak hirdetett szerepét, míg saját pecsenyéjét sütögeti, saját önző örömeit hajszolja.

Lehetnek ezek az örömek anyagi jellegűek és ezzel kapcsolódva lehetnek az önmutogatás lelki örömei is – akár az odaszólások álkarakánsága, komédiázó zokogások a kamerába, lépcső és kerítésmászások, vagy például a vulgáris szavak halmozása a médiákban. Mindez csupán a „laufoló” őszinteséget mellőző lihegése, aki így esedezik tetszésünk vagy akár a szavazatunk megszerzése érdekében. Ő is tudja, érzi, hogy olcsó, selejtes, ócska árut kínál, vagy épp bagóért szeretne megvásárolni minket. Ilyenkor, kampány-közeli időszakokban, vagyis szinte mindig jó, ha felismerjük az alig leplezett hamis fillérek olcsó csörömpölését.