A valódi üldözöttekről

2019. február 28. 08:19

Ugyanez a hatalom a többi hasonszőrűvel karöltve viszont naponta oktat ki minket, magyarokat.

2019. február 28. 08:19
Tarnai Richárd
Vasarnap.hu

„Nap mint nap olvashatjuk a »haladó« sajtóban, hogy milyen szívtelenek vagyunk mi, magyarok, akik nem akarunk menekülteket befogadni. Azt persze tudjuk, hogy ez nem igaz, hisz akiket valóban üldözés ér a saját hazájukban és a jogszabályoknak megfelelően kopogtatnak ajtónkon, eddig is és ezután is befogadjuk. Persze ez jó ürügy az ellenzéki sajtónak egy kis handabandázásra.

Ezzel szemben mit látunk Nagy-Britanniában? Egy Pakisztánban élő, öt gyermekes, keresztény édesanya, Asia Bibi volt olyan bátor, hogy ivott abból a vízből, amit ő vitt a földeken dolgozó muzulmán munkásoknak. Ezen »tűrhetetlen« tette miatt halálra ítélték. Nehéz, kalandos körülmények között sikerült elhagynia hazáját, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Közben megkereste a brit kormányzatot, hogy adjanak neki és családjának lehetőséget a letelepedésre. Ezt az angol kormány kerek-perec elutasította arra hivatkozva, hogy az sértené a náluk élő muszlim közösséget.

Adva van tehát egy üldöztetésnek kitett keresztény ember, akit az illegális migrációra felesküdött egyik – elvileg keresztény – európai hatalom nem hajlandó befogadni. Ugyanez a hatalom a többi hasonszőrűvel karöltve viszont naponta oktat ki minket, magyarokat arról, hogy fogadjunk be teljesen más vallású, üldözésnek ki nem tett, semmiféle jogszabályt be nem tartó, ellenőrizetlen hordákat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. március 01. 07:47
Ez mutatja legjobban a nyugati álságos humanizmust. Minden ISIS gyilkost visszafogadnának, de aki tényleges üldöztetést szenved és tényleg az élete veszélyben van az mehet a lecsóba. És nincs Soros szervezet amelyik kiáll érte!
engeddmeg
2019. február 28. 11:42
Az Úttörők 12 pontja remix (?)
zakar zoltán béla
2019. február 28. 10:24
100%
21 gramm
2019. február 28. 08:59
Fogadjuk be. Ismeretlen helyen tartózkodik, de valamilyen csatornán keresztül csak eljutott hozzánk a híre. Szóljunk neki, hogy van élet a fényességes Nagy-Britanniának kívül is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!