Egyik generáció sem jobb, vagy rosszabb a másiknál

„A generációk közötti egyik leghangsúlyosabb különbség a munkához való viszonyban nyilvánul meg: gyakran éri az a vád az Y- és Z generációk tagjait, hogy nem fordulnak eléggé alázatosan a munkához. Nem tűrik a hierarchiát, 4 órás munkaviszonyra törekednek, önként felmondanak és gyakran váltogatják munkahelyeiket. Inkább home office-ban dolgoznak, mintsem az irodában, és a digitális nomád életvitelt sem vetik meg. Én megértem a Veteránokat (1920-1939 között születettek) és a Baby Boomereket (1940-1959), hogy miért nem értik ezt az értékrendet: az egyik legbiztosabb pontjuknak a munkahely számított, sokan életük első állásából mentek nyugdíjba.

Egyébként a mai fiatalok sem azért váltanak olyan gyakran munkahelyet, mert az a világ legjobb mókája. Azért váltogatnak, mert több dolgot szeretnének kipróbálni: változniuk és fejlődniük kell úgy, ahogyan azt a rohanó világ megköveteli. A mai fiatalok ki akarnak törni az agymosógépből és alkotni, önmegvalósítani szeretnének – nem pedig sémát követni, mint a régi időkben. Nem hiszik, hogy mindenki csak olyan életet élhet, amilyenbe beleszületett.

Azt is mondják még, hogy az Y-generáció tagjai félnek a felnőtté válástól. Szerintem inkább attól félnek, hogy élettelen robotok lesznek, akiknek olyan élete lesz, amit nem is élveztek. Nem a munka derogál, hanem az élettelen, örömtelen élet. Viszont bevallom: egy háború mellett én sem törekedtem volna az önmegvalósításra. Sőt, abban az időben bizonyára én is megelégedtem volna bármilyen munkával.

Családalapítás

Ami pedig a magánéletet illeti: hiába tudom, hogy a szüleim már házasok voltak és építkeztek az én koromban, úgy érzem, részemről nem lenne megfelelő döntés elkapkodni egyiket sem. A családalapítás folyamata valóban kitolódott: hiába a millió társkeresős applikáció, lehetetlen feladatnak érzem azt, hogy 23 évesen megtaláltam életem párját. A gyermekvállalásra pedig még csak gondolni sem merek, hiszen saját lakásom sincs.

A mai fiatalok nem azért tartózkodnak olyan sokáig a mamahotelben, mert lusták, életre képtelen gyerekek lennének. Hanem azért, mert bármilyen keményen is dolgoznak – akár éjjel nappal -, akkor sem fognak tudni megvenni egy saját lakást, még harminc éves korukra sem.”