De hát mit lehet tenni, ha egyszer ezek a »nép« követelései, amelyekre esküt tesz Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc. Úgy tűnik, a »nép« szorongani kezdett, amikor a Momentum elnöke füstbombát dobott a rendőrök közé: úgy érezhette a »nép«, hogy a rendőrök joggal haragudhatnak Fekete-Győr Andrásra azért a füstbombáért. Ezért a »nép« úgy döntött, nem követeli meg a jogállamiság torlaszának, Polt Péternek az eltakarítását, továbbá nem firtatja a választójogi törvény aránytalanságából fakadó rendszerszintű csalást – ezek helyett inkább a magyar rendőröknek kedveskedik, nehogy azok még megharagudjanak Fekete-Győr Andrásra, aki lám, értük is küzd, amikor füstbombával hajigálja őket.
Itt tart ma az ellenzék: minden gesztusával kiszolgálja a Momentum Mozgalom politikusainak nárcizmusát, lájkfétisét, szeretetéhségét, feltűnési viszketegségét, diszlájkfóbiáját, mohóságát és törtetését. Csakhogy önmagukat néhány fotó erejéig Budaházyaknak hazudó neoliberális Orbán-imitátorokkal nem lehet rendszert váltani, legfeljebb elvenni a csendes többség kedvét a sztrájktól – pedig az nagyon is kívánatos és fontos volna. S mindezt miért? Hogy a régi baloldal a Momentummal szövetségben eljátssza ugyanazt a szemfényvesztést, amelyet korábban a Párbeszéddel szövetkezve adott elő. Ha Karácsony Gergely frissnek, fiatalosnak, alternatívnak és hitelesnek látszó személyében Gyurcsány Ferenc és a szocialista maffia nem tudott eléggé tisztára mosdani, akkor hát Fekete-Győr András még frissebbnek, még fiatalosabbnak, még alternatívabbnak és még hitelesebbnek látszó karaktere lájkoktól felfénylő ragyogásával majd elfeledteti, mit tett Magyarországgal a régi baloldal a neki rendelt tizenkét év során.
Sziporkázó szatírával mutat rá a követelések komikumára Konok Péter – rövidke írása egyszerre könnyfakasztóan vicces és megvilágító erejű.”