„Annyira reméltem, hogy nem az lesz az ismerős értelmiségiek zsigeri tömegreakciója, hogy »Timi, a vígözvegy, vajon melyik divatháztól rendeli a gyászruhát és a kiegészítőket, na meg most aztán milyen jó élete lesz, és persze #minekmentoda«.
Tényleg ennyire nincsenek határok már, hogy a pár órás özvegyen gúnyolódunk, mert amúgy csípi a szemünket?
Vasárnap, a kora délutáni órákban kezdett terjedni a hír, hogy Vajna András György, Andrew G. Vajna, művésznevén: Andy Vajna hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke, 2011 januárja óta pedig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, hosszú betegség után, budapesti otthonában elhunyt.
Vasárnap a délutáni órákra már elárasztotta a közösségi médiát a keserű kárörvendés is, a halálhírre rengetegen engedtek szabad folyást az indulataiknak. Bizony, azok is, akik amúgy az év többi napján egy elfogadóbb, érzékenyebb társadalomért fohászkodnak, és a durva kegyeletsértésnél sokkal, de sokkal kevesebbért is vért kiáltanak. Olyan emberek, akik pénteken és szombaton még a köztévé »melegeket kigyógyító« műsora miatt voltak – teljes joggal – önkívületi állapotban, vasárnap már rosszmájú vicceket eregettek – az özvegy, Vajna Tímea rovására.
Az amúgy tisztességes nekrológok alatt hömpölygő, simán csak alpári, »aranyásós, ribancszégyenítős« megjegyzéseket most nem méltatnám, gondolom, mindenki el tudja képzelni. Ismerjük az elmúlt években lezüllött közbeszédet, naponta látjuk, micsoda csatornázatlan indulatok fröcsögnek elő honfitársainkból, ez sajnos ma már nem bír hírértékkel.
Az emberek keserűek, és ősi reflexből, zsigerileg azokon vezetik le az ebből adódó feszültséget, akik szem előtt vannak, és akiknek – józan ésszel – felfoghatatlanul több jutott. Pláne, ha az a több »teljesítmény nélkül”, »érdekházassággal« jött össze.
És akkor különösképp, ha a célpont nem is lehetne könnyebb. Hiszen maga Andy Vajna lényegében érinthetetlen volt, beérkezett, nagy hatalommal bíró férfi, nem esett rajta különösebb fogás. Vajna Tímea azonban minden »Marie Antoinette-i hibát« elkövetett, hogy a csóró, kenyérgondokkal küzdő többség zsebében kinyíljon a bicska. Ráadásul látványosan a szívére is veszi a bántást, ami újabb remek lehetőség a gúnyolódásra.”