„Néhányan közülünk nem hároméves egyetemi »tapasztalattal« a hátunk mögött beszélünk a kérdésről, de Ábelka minden bizonnyal az illetékes elvtárs az ügyben. Én jártam egyetemen már akkor is, amikor még szoci-libsi kormány volt (tehát időszámításunk előtt), és akkor a bátor lázadó értelmiség az „ellenzék ellenzékének“ szerepét játszotta.
Nemcsak Orbán Viktor volt a patás ördög, az állandó fasiszta fenyegetés, aki végigúsztatná mindenhol a koronát, de néha kötelező jelleggel kellett rettegni az akkor már csak egy nagyobb nyugdíjas olvasóklubként üzemelő MIÉP-től és Csurka Istvántól. Az ifjú, bátor lázadó értelmiségiek ekkor címkézték a »jobboldali elhajló« oktatókat »miépesnek«, »antiszemitának«, »szélsőjobboldalinak«, hogy az ember orrát befogva közlekedjen, ha meglátja őket a folyosón. Aztán az egyetem valóban felnyitotta az ember szemét, csak épp nem eredeti szándékai szerint: az »antiszemita« »miépesek«-ről kiderült, hogy egyik jelző sem igaz rájuk, nincs is közük párthoz, csak nem fújják a ballib kánont – mindeközben szadeszos volt, akkori és leendő államtitkárok csattogtak teljes magabiztossággal az egyetemen, és velük szemben eme szigorú kritikus értelmiségi mérce nem érvényesült. Bizonyos pártokhoz lehetett, sőt illett kötődni. Valahogy sohasem a Hammer Ferenceket ültetik szégyenpadra, vonják etikai eljárások alá, hanem a G. Fodor Gáborokat. Ennyit arról, ki és mikor, valamint hogyan tart a »hatalommal«.