Lesz-e kulcsa anyámnak a lakásunkhoz?

„Nemcsak családapaként, de tanárként a rendhagyó irodalomóráin is közvetlen kontaktusba kerül az érintett korosztállyal. Nem kétlem, innen is érik hatások, amik aztán regényalapanyaggá válnak. 

Elképesztő, milyen nyers életdarabkákat képesek bedobálni a diákok egy ilyen alkalommal. Ózdon megkérdeztem egyik versem kapcsán, mi lesz ott, ahol két pasi van, s egy 9 éves kislány bekiabálta: káosz és pálinka. Na, ezt nem az iskolai tankönyvből merítette. Bükkszentkereszten egy Petőfi-verset tárgyalva afelől érdeklődtem, mit gondolnak, a ma még életerős szüleik 30-40 év múlva milyenek lesznek? »Olyan kis aszalt szilvák« – bökte oda egy fiúcska. Az Ősi nevű kistelepülésen pedig azt kérdeztem tőlük, megváltozik-e a szüleik viselkedése, ha autóba ülnek, mire egyikük megnyugtatott, hogy igen, az apukája behunyt szemmel szokott vezetni, hogy szórakoztassa őket.

Még jó, hogy hazafelé nem jött szembe önökkel az úton! A regénye alapján mintha az körvonalazódna, a család ma már egyáltalán nem tűnik biztonságos menedéknek, sőt, mintha menekülnének belőle a fiatalok. Megállja a helyét ez az olvasat? 

Talán soha nem is volt olyan vegytisztán menedék, biztonságot adó fészek, ahogy a különféle színes nyomatokon szeretjük látni. A család: dinamikus valóság. Amiben benne foglaltatik például, hogy igen, ahhoz, hogy felnőtté váljak, el kell mennem otthonról. De a kimozdulásnak is, a helyben maradásnak is megvan az ára – amiként a hierarchiának és a széthulló hierarchiának is. Az evangéliumban olvasható: a családapa a kincseiből régit és újat vesz elő. Nem lehet tehát csak a régiből vagy csak az újból építkezni, nincs vákuumszerű idő, statikus állapot, menet közben kell kitalálni, hogyan legyünk jók – magunkkal, másokkal. És nagyon kevés ember vallja, hogy ő nem a jóra törekszik, hogy ő gonosz. Nem, az csakis a szomszéd lehet…”