Az elmúlt tíz év kormányzása mindent elrontott, amit csak tudott

„Tekintve a közösség törés- és erővonalait, lesz elmélyülő EU?

Elindultunk az irányába, és ez a folyamat nem fordítható vissza. A bankunió egyértelműen nemzetek fölötti, hamarosan meglesz az európai betétbiztosítási rendszer, ami ugyanilyen. A készülő fiskális unió azt jelenti, hogy egy sor nemzeti költségvetési kérdésben nem lehet a trambulinról belepisilni a medencébe, be kell tartani legalább az eljárási szabályokat és mértékeket, amit közösen felügyelnek. El kellene dönteni, mit csinálunk, hogy sokat központosítunk, de közben nő az egyenlőtlenség, ami nekem nagyon latin-amerikai megoldás. Jól prezentálható érvek mellett folytatható persze a szabadságharc, de tudni kell, hogy ez a harc az oka annak, hogy először a pénzügyi, majd a technológiai áramlásból is kimaradunk.

Inkább lelki, értékrendi folyamatok meghatározók ezekben a döntésekben, vagy a racionalitás?

Értékrendi kérdésekről van szó. Amikor a szabadságharcot választjuk a tőkepiaci unió helyett, akkor döntünk egy értékrend mellett. Amikor a kormány azt mondja, hogy Brüsszel ne mondja meg nekünk, hogy miként működik a bíróság, ne szóljon bele a bűnüldözésbe meg úgy egyáltalán semmibe, az is értékrendi döntés. Nem azt mondom, hogy észszerűtlenül működött az elmúlt tíz év döntéshozatala, hanem azt, hogy egy másfajta logika alapján rakja össze maga számára a világot, aminek a független változója és a fix pontja is az értékrendje. Ha a hatalom rövid távú megszerzése, megtartása, a népszerűség megőrzése a cél, amit az egyszerűség kedvéért hívjunk populizmusnak, akkor ebben a logikában értelmetlen arról beszélni, hogy mi lesz itt húsz év múlva. Szinte hiába hozza az ember a történelmi példákat a közepes fejlettség csapdájáról, és hívja fel a figyelmet arra, hogy azért kerültünk bele, mert elhanyagoltuk az olyan nem látványos, vagyis puha növekedési tényezőket, mint például az intézmények, az oktatás vagy a szabálykövető magatartás.

Azért tud valami jót is mondani az elmúlt harminc évről?

A legfontosabb, hogy kikerültünk egy összeomló rendszerből. Meg kell nézni a volt FÁK-országokat, Ukrajnát, Grúziát, Oroszországot: egy sikertörténet sincs. Visszakerültünk az emberi fejlődés fő irányába, az európai kulturális, gazdasági és nem utolsósorban katonai közösségbe. Churchill azt mondta a demokráciáról, hogy rossz, csak nincs nála jobb. Ugyanez igaz az EU-ra is. Magyarország hátrahagyta a szocialista örökséget, bekerült a nyugati vérkeringésbe, létrejött egy nyugati típusú polgári társadalom, nem az államtól közvetlenül függő civil, vállalkozói és szellemi élet. Lehetne jobb, én is többet vártam, de hogy ez ne lenne, az nem igaz. De nemcsak a vágyainkban, hanem a lehetőségeinkben is benne van, hogy jobbak legyünk, mint amilyenek vagyunk. Mindez azért nem következik be, mert a döntéseinkkel korlátozzuk a saját mozgásterünket. Az ünnepek hangulatába az illeszkedik, hogy az ember átlátással, belátással, gondolkodással, tapasztattal azt mondja, nincsenek eleve leosztott helyek, agyalni kell azon, hogyan lehet előrébb jutni még akkor is, ha az elmúlt évtizedben a kormányzat mindent elrontott, amit csak lehetett.”