Diktatúra az ellenzékben tombol

„1956. november 4-e évfordulója valóban a gyász napja, ritkán egyértelmű ennyire, hogy egy ország pontosan mikor is veszíti el a szabadságát. Ez az elveszített szabadság akkor nem jelentett mást, mint hogy a magyarok azt akarták, a közös dolgaikat a saját szokásaik és hagyományaik szerint és egymás között intézhessék el. Példátlan akarategységünket többek között annak köszönhettük, hogy egy olyan rendszert kényszerítettek ránk, amely még a lélegzetvételünket is ellenőrizni akarta. Már a lehető legpontosabban tudtuk, hogy mi nem a szabadság.

Az elmúlt 62 év, különösen az elmúlt harminc elfelejtette velünk, hogy milyen is az, amikor nem vagyunk szabadok. A szabadság csak lehetőség, nem beteljesített ígéret. Aki nem tud élni a szabadsággal, az manapság azokat vádolja szabadságának elvételével, akik tudnak. A szabadság nem egy olyan verseny, ahol mindenki nyer, ahol automatikus a győzelem és a jólét. A szabadság valóságos, tehát sokszor kegyetlen, szívtelen, figyelmetlen, érzéketlen.

A szabadságba is bele lehet halni. Számtalan szabadságharcos kockáztatta a halált csak azért, hogy néhány napig, néhány óráig még szabad maradhasson a szétlőtt házak között lapulva. 1956 tanulsága az is, hogy habár a szabadság a legfontosabb, a család, a szeretet még sokkal több ennél, mert az maga az élet.

Éppen ezért tölt el mérhetetlen szomorúsággal az, hogy miként silányul a szabadság csodája, amely kevés nemzetnek adatott meg úgy és annyira, mint nekünk, ostoba senkiháziak izzadt markában és habzó száján gyalázkodássá, a vesztesek dühévé, a behódolás dicsőítésévé. Gyakorlatilag mindegyik ellenzéki párt kinyilvánította november 4-i üzenetében, hogy ma Magyarországon diktatúra van, és 1956 üzenete az, hogy fel kell ellene lázadni.”