Hol van a NER filozófiája?

Mottó a Fidesz 2009-es EP-választási programjából (Lambert felhasználó nyomán):

„Az Európai Uniónak jelenleg a gyengeségei közé tartozik, hogy nehezen tud a saját maga által vallott értékeknek és elveknek érvényt szerezni. Egy országnak, amíg csak törekszik az unió tagjává válásra, komoly feltételrendszernek kell eleget tennie a jogállamiság, a demokrácia, az emberi és kisebbségi jogok betartása terén. Tagként azonban – mint azt Magyarország polgárai 2006 őszén keserűen meg is tapasztalták – már nincs ilyen szoros kontroll az országok felett. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy az unió intézményei félnek beavatkozni egy-egy kormány belügyeibe. A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Az uniónak rendelkeznie kell emberi és kisebbségi jogi védelmi rendszerrel. Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” (Kiemelés az eredetiben.)

Szeretném komolyan venni Lánczi Andrást és a konzervatív és/vagy/ámbár populista forradalmat szellemileg megalapozni igyekvő Mandinert és a hermeneutikai jóindulat elve szerint értelmezni az őrségváltást hirdető cikkeket. Nincs lehangolóbb, mint egy olyan hatalom alatt élni, amely nem képes kultúrát termelni – elszántan támogatom ezért a NER embereinek vágyát, hogy szellemileg ütőképesnek érezzék magukat.

Lánczi András filozófus, rektor, miniszterelnöki tanácsadó – ha őt nem lehet komolyan venni, mit mond az az általa támogatott politikai rezsimről? Megpróbálom tehát filozófiai szövegként olvasni rektori „naplóját”.

Lánczi a Sargentini-jelentés apropójából azt írta, hogy a liberalizmus értékei mellett nem szólnak racionális érvek, csak ideológiaként sulykolják őket egyesek – nyilván a Sargentini-jelentés megszavazói. A Leo Strauss-i ihletésű szöveg szerint a politikai béke megőrzését veszélyezteti, hogy a liberális értékek képviselői nem tudnak „tárgyilagos” alapokon érvelni, pontosabban „kizárólag emberek közti megállapodásra tudnak hivatkozni”, amely elavulhat, ahogy változnak az idők.

Jól értem, hogy Lánczi szerint tehát a csatlakozásunk és a Fidesz idézett 2009-es szövege óta eltelt néhány évben történelmi mértékben megváltoztak az idők és valamiképpen kérdésessé tették az európai alapszerződésekben – vagy talán az emberi jogi egyezményekben – Magyarország kormányai által is törvénybe iktatott értékeket? Még ha elfogadom is, hogy a menekültválság következtében az európai szavazók egy része kiábrándult a teljes nyitottságot hirdető liberális értékekből, akkor is kérdéses, miért vonná ez kétségbe más értékek érvényét, mondjuk a bírói hatalom függetlenségét, a sajtószabadságot, a hatalmi fékek és egyensúlyok elvét, és így tovább.

Amúgy is meglepő, ha egy magát konzervatívnak valló filozófus a tizennyolcadik század óta alapvetően liberális európai hagyományt hirtelen érvénytelennek nyilvánítja – Leo Strauss sem kelet felé menekült a hitleri Németországból, hanem az Egyesült Államok liberális demokráciájában írta a könyveit, vette fel a fizetését és nevelgette a tanítványi körét. De fogadjuk el, hogy az illiberális konzervativizmus ma forradalmi, és szakítást követel több évszázados európai hagyományokkal, jogi és politikai kultúrával. Tegyük fel, valami új születik éppen. Kiállja-e a próbát, amelyen a liberalizmus filozófiailag elbukik?

Lánczi szerint, ha jól értem, tárgyilagos a Biblia, a természetjog és „az ember szükségleteit vagy lehetőségeit” kifejező (filozófiai) elmélet. A „liberálisok” (a Sargentini-jelentés liberális, konzervatív, zöld és szocialista megszavazói) szerinte nem hivatkoznak az előbbi kettőre, és nem rendelkeznek olyan filozófiai elmélettel, amely „az ember szükségleteit vagy lehetőségeit” fejezi ki. Liberálisként ezt vitatnám – szerintem például az emberi méltóság és autonómia kantiánus elvei az emberi természet, igények és lehetőségek filozófiáját alkotják, de fogadjuk el, hogy Lánczi szerint ez lejárt lemez. Az emberi méltóság passé. Vagy vegyük James Madison az emberi természet sötétebb oldalaiból levezetett fékek és egyensúlyok-elméletét. Megváltozott volna az emberi természet az 1780-as évek óta? Már nem fenyeget, hogy a hatalmon lévők visszaélnek a hatalmukkal? Vagy már nem probléma, ha visszaélnek vele? Ha így van, mit kínál Lánczi a liberális hagyomány helyett?

Keresem azt a tárgyilagos racionalitást, az emberi igények és lehetőségek azon meggyőző elméletét, amely a NER illiberalizmusát támasztja alá és felveszi a versenyt több száz év intézményesedett liberális európai kultúrájával.

Nyilvánvalóan nem jön szóba a Biblia vagy a kinyilatkoztatás más forrása (Orbán „a magyar emberekre” vagy a „nemzetre” szokott hivatkozni, nem a Bibliára), de a természetjog valamely régi vagy új formája sem, mert a természetjog alapvetően liberális hagyomány. A Mandinert olvasgatva az a képzetünk támadhat, hogy Milo Yiannopoulos és az alt-right körül kristályosodna az új szellemi elit, de az alt-right protest-mozgalom, nincsenek „tárgyilagos”, „racionális” és filozófiai elképzelései általában az ember szükségleteiről és lehetőségeiről. Ha nem léteznének (néha abszurd) social justice warriorok, azt alt-right kifogyna a mondanivalóból, vagy redukálódna leginkább nácizmust idéző tételeire (a fehér férfi felsőbbrendűségére).

Valóban megragadható-e Lánczi szerint az Orbán-kormány szellemisége abban, hogy betiltják a gender-szakot? Egy ideges gesztusban, amely a szellemi ellenfél előnyéről tanúskodik? Azzal definiálhatjuk az új szellemet, hogy mit tilt be és kiket listáz? Ennél még a kommunista kultúrpolitika is igyekezett többet felmutatni. Vagy kibontható-e valami pozitív emberkép vagy politikai eszmerendszer a „68-asok” gyalázásából, amelyből a Mandiner szintén kiveszi a részét, de fő prófétája Schmidt Mária? Ez az irány is sivár, mivel a „68-asok” (amennyiben egyáltalán élnek még) nem képviselnek semmit, és erősen kétséges, hogy valaha is volt a puszta lázadáson túl közös ideológiájuk. Az amerikai egyetemi kultúra vadhajtásai és a „68-asok” elleni lázadás nem mélyebb, mint amennyire mély maga az amerikai SJW kultúra és az állítólagos 68-as szellem. Nincs tartalom. Bizonyos értelemben becsületesebb, amit a filozófiai mélységekkel nem is kacérkodó NER-lovagok hirdetnek: „most mi jövünk!”

Nem termett új politikai filozófia, nincs olyan szellemi teljesítménye az új populizmusoknak, ami mérhető lenne az élő európai liberális hagyományhoz vagy legalább felérne régi konzervatív bírálóival. Nincs Dosztojevszkij, de még egy Ernst Jünger sem. Nincs egy Heidegger, de még egy Carl Schmitt vagy Leo Strauss sem. A racionalitáson alapuló politikai béke helyett listázás van, támadások és betiltások. Gamergate és Pizzagate, Alex Jones, nem természetjog. Donald Trump és alt-right szájhősök Twitter-üzenetei alkotják az új jobboldal szellemi betevőjét.

Lehet, hogy a „liberális értékek” megkoptak vagy időnként abszurd formát öltenek, de a mögöttük álló filozófiai hagyománynak nincs ma szekuláris alternatívája; a zöldek törekvései még nem értek meg koherens világképpé, a marxizmusnak annyi, az európai konzervativizmus pedig alapvetően liberális (bár nem amerikai értelemben az). A vallási fundamentalizmuson túl nincs másik mély elmélete az emberi törekvéseknek, szeretetnek, szenvedésnek, méltóságnak, „szükségleteknek és lehetőségeknek”. Léteznek autoritér szekuláris államok, de ezek csak a Lánczi által megvetett gazdasági boldogulással – egy alapvetően liberális értékkel – tudják legitimálni magukat. A NER még az általános jólétre sem hivatkozhat. Nem véletlenül sulykolja Orbán a menekültválságot: enélkül rögtön látható lenne a szellemi sivatag.