Európa ellen

„Kísértetként járja be Európát Orbán. Régmúlt nacionalista rezsimek vezéreinek szellemeként riogatja ő is a »régi Európát«, ahogy elődei is imádták hangoztatni.

S természetesen szintén megvédeni hirdeti földrészünket, miként mindegyik. Hogy a mai Európa éppen e hajdani vezérek világának tagadása, s tanulságainak levonása, az láthatóan nem érdekli. Utóvégre uniójának parlamentje tetemes, bizony kétharmados többséggel bele merészelt szólni belügyeinkbe, amire a tekintélyuralmak hagyományosan kényesek, hát most Orbán ront neki az ő belügyeiknek. A vádlottak padjáról vádolta a róla ítéletet mondani bátorkodókat. S egy dologban kétségtelenül igaza volt: strasbourgi tirádája már nem változtathatott az elmarasztaláson, a döntés előtte megszületett. Hogyan is ne, hiszen a vádpontok évek óta szaporodtak, a Sargentini-jelentést a világsajtó akként tálalta, mint amely bizonyítja a »demokrácia elveinek módszeres megsértését«. S Orbán keddi, jottányi engedményt sem tevő dörgedelme megkönnyítette az ítélethozók dolgát: ennek hallatán a szélsőség előtti kapituláció lett volna nem megszavazni a jelentést.

S hát a vád tanúi voltak a védői is: a maguk hazájában és immár kontinensszerte hírhedt populisták. Kiknek Orbán a modelljével bálványa lett, amit a mi kormánymédiánk lelkes magasztalásukkal viszonoz. Miközben egyre gorombábban, önleleplező pártállami érvekkel és szóhasználattal szapulja azokat az európai konzervatív politikusokat is, akik sorra »cserbenhagyják«” a magyar kormányfőt. Olyanok is, akik eddig védeni próbálták, de rá kellett jönniük: önmagától mégsem védhetik meg. Keddi kérlelhetetlen szónoklata igazolta őket, pedig fő védelmezője pártcsaládjából még ekkor is igyekezett neki kiutat kínálni. Vagdalkozónk azonban ezt nemcsak dacosan elvetette, hanem még oda is vágott neki. S emberei „csalást” rikkantva vonják kétségbe az amúgy négy évtizedes strasbourgi szavazatszámlálást (és nem rest számonkérni Sargentinin egy hivatalos küldöttség budapesti látogatását, amit éppen ők vétóztak meg a bizottságban). Elárulva, hogy csakis a szélsőséges közönségükhöz szólnak (és persze a hazai kormánypropagandán tartott szavazóbázisukhoz).”