Terjedelmes bejegyzésben fejtette meg Schilling Árpád: ezért jobb Franciaországban élni, mint Magyarországon

Azt is megtudtuk, hogy 12 éves fiuk osztálytársainak többsége muszlim arab.

Magyarország lett a fejlett világ talán legxenofóbabb országa.

„A kormány elmúlt évtizedben folytatott menekültellenes propagandahadjáratának következményeképpen Magyarország lett a fejlett világ talán legxenofóbabb országa, ahol nincs olyan abszurd és irracionális történet a menekültekről, amelyeknek ne adna hitelt a lakosság jelentős része.
Nálunk egy évtized alatt csaknem megkétszereződött az idegenellenesség társadalmi elterjedtsége, miközben az idegenbarátság lényegében eltűnt a társadalomból. Egy olyan országban, amelyet gyakorlatilag egyáltalán nem érint a menekültprobléma, ahol jószerivel egyetlen menekült sem szeretne otthonára lelni.
S miközben a menekültkérdés és az idegenellenesség a fejlett világ más országaiban is súlyos problémát jelent, a demokratikus országokban mégis egészen más irányú trendek érvényesülnek. Egy, az elmúlt napokban nyilvánosságra került közvélemény-kutatás eredményei szerint – a magyar kormánymédia hazudozásával ellentétben – a nyugat-európai és amerikai polgárok kétharmada ma is úgy gondolja, hogy a bevándorlók kemény munkájukkal és tehetségükkel gazdagítják az országot, ahol élnek.”