Juj! A keresztény kurzus már a spájzban van!

„Óriásit ment a magyar sajtóban, hogy az augusztus 20-i állami ünnepségeken kereszttel díszítették fel az Országházat. Többen a szekuláris állam végét delirálták vagy rögtön a nem keresztények elnyomásaként értékelték, hogy egy latin keresztet ábrázoló zászló jelent meg a Parlament erkélyeiről lelógatva. Ezzel az értelmezéssel azonban van egy kis gond: az a zászló nem »A« kereszt öncélú ábrázolása, hanem a magyar állam (feltételezett) első zászlaja és mint ilyen helye van egy természetéből fakadóan historizáló nemzeti ünnep díszletei között.

(...)

Nehéz eldönteni, hogy mi szánalmasabb és felháborítóbb egyszerre, az hogy a hatalmat megragadó jobboldal harmadszorra elért kétharmados többsége, és mindent letaroló hatalomgyakorlása után még mindig úgy viselkedik, mintha ellenzékben lenne és azt képzeli, hogy még mindig baloldali gazdasági és médiatúlsúly van, vagy az, hogy a 90-es évek baloldalával szellemi közösséget vállaló pártok azt hiszik, hogy ezen a fronton lehet leváltani Orbán Viktort. És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely megfejti, hogy miként sikerült a Fidesznek az agyagba döngölni a posztkommunistákat. A »baloldal« Gyurcsány Ferenccel történetet váltott, elkezdtek úgy csinálni, mintha ők lennének a rendszerváltás igazi örökösei, új történetük szerint egyedül ők az emberi jogok és a szabad piac (együttesen »a nyugat«) hiteles képviselői. A szabályos stréberség azonban visszaütött, elvágták magukat a hagyományos szavazótáboruktól, amelyet az emberi jogok hidegen hagytak és amely a szabad piacot egyenesen utálta. Gyurcsány Ferenc felkínálta Horn Gyula szavazóit a jobboldalnak, az meg lecsapott rájuk. Mi is történt valójában? Az intézményes baloldal elvágta magától a saját gyökereit, a munkásosztályt. Az ebből fakadó baloldalisági deficitet pedig az értelmiségi kultúrharc túltolásával próbálta meg kipótolni, a »duruzsoló osztály« kívánalmainak megfelelően abba fektette energiáit, hogy a »haladó értelmiség« győzelmét szolgálja, csakhogy ezzel beszorította magát egy jóval kisebb szavazótáborba, mint amivel eredetileg rendelkezett, az eredeti szavazótáborának a szívét pedig elrabolta a jobboldal, amelynek sikerült a saját antikommunista szavazótáborához hozzáadnia a korábban baloldali szavazók jelentős részét is azáltal, hogy közös ellenségként tüntethette fel az éppen kormányon lévő »baloldali« erőket. 

A helyzet tehát az, hogy a Fidesznek Szakács Árpádra sincsen szüksége ahhoz, hogy belehergelje a régi baloldalt a kultúrharc csapdájába, belesétál az magától is. Például, amikor politikai jelentőséget tulajdonít egy, a nemzeti ünnepen felbukkanó historzáló díszletnek.”