Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Szűkül a tér, fogy a levegő. Az ellenzék pedig önmagát tette érdektelenné.
„Szűkül a tér, fogy a levegő. Éppen idáig nem kellett volna eljutni, ezt kellett volna megérteni, fontosnak tartani, szempontként érvényesíteni. Annak, hogy ez nem történt meg, az a következménye, hogy a létező ellenzék fontossága minden korábbinál kisebb. Nem azért, mert az elemzők vagy az újságírók pikkelnek rá, hanem mert önmagát tette érdektelenné. Ami elég nagy baj.
Miután azonban ki akarva, ki akaratlanul az Orbán-rendszer kereteinek szétfeszegetése helyett a rácsok megerősítéséhez járult hozzá, így maga az ellenzék is a berendezés részévé vált. Ehhez konkrét emberek konkrét döntései járultak hozzá, olyanoké, akiket a saját pártjaikban pozícióba juttatnak és pozícióban tartanak a rájuk szavazók.
A választópolgár saját magának tartozik azzal, hogy ezt számon tartsa. Lehet attól szorongani, hogy semmi értelme újabb és még újabb pártokat létrehozni, és annyiból ez igaz, hogy stratégiai ellentmondásokkal terhelt kezdeményezésekkel megint főként energiákat lehet elpazarolni. Csakhogy a létező ellenzéki pártrendszer átalakításának, leváltásának kérdése attól van napirenden, hogy elveszett három választás, és üresen konganak a felújított fogadkozások.
Az idő telik, de nem szűnik meg, a köz ügyei még rosszabbul állnak ugyan, de zajlanak. Minden elkeseredett bírálat motivációja a kínzó kérdés, hogy egyáltalán minek lehet értelme. Mert annak nincs, ha a kormány ellenfelei elkezdik a kormány legfontosabb témájában ugyanazt mondani, mint a kormány. Annak se, ha lehülyézik a népet, ami, úgymond, ezt érdemli. Annak se, ha a korábbi évtized kormányzását meg nem becsült aranykorként állítják be.
Vannak dolgok ugyanakkor, amelyeknek lehet, sőt, biztosan van értelme. Ilyen, amikor egy civil szervezet eléri, hogy véget vessenek a tranzitzónába zárt menekültek éheztetésének. Értelme van az erőfeszítésükről hírt adni és támogatni azt. Jó hír, ha civil szervezetek az ingerküszöb fölé lendítik az ápolási díj kérdését, aminek révén ügy lesz abból, hogy az érintettek nem tudnak megélni. Fontos, amikor egy civil csoport tanszert gyűjt a szegény gyerekeknek, országszerte, sok más szervezet támogatásával. Hasznos, amikor időközi választáson olyan jelöltet sikerül állítani, akinek van esélye a győzelemre, mert van helyi beágyazódása, ismertsége, és több párt aktivistái munkájukkal a terepen támogatják. Létfontosságú, amikor politikusok hívják fel a figyelmet arra, hogy egy településen a hőségriadó idején zárják el a vizet közüzemi tartozások miatt, és a felháborodás miatt a szolgáltatást helyreállítják. Figyelemfelkeltő erővel bírnak a kalózkátyúzások és a graffitizések, velük szemben a groteszk hatalmi arrogancia megnyilvánulásainak kiprovokálása. Annak is van értelme, amikor elemzők megpróbálják minél pontosabban analizálni, megnevezni a rendszert, amiben élünk, illetve feltárni, elmesélni azokat a történeteket, amelyek miatt a rendszer létrejöhetett. Még olyan elemző is van, aki kompakt kommunikációs útmutatót adott közre, mit lehetne tenni a sajtótájékoztatókon kívül – politikus nem reagált rá.”