Szelíd kérelem

„Esdve kérünk benneteket: ne legyetek már ilyen embertelenek.

A szűkszavú hírre reagálva, miszerint megöltek két migránst a Vajdaságban, ne keveselljétek az áldozatok számát. Hacsak mód van rá, és a szóra hallgattok még, kommentjeitekben tartózkodjatok attól, hogy hajtóvadászatra buzdítsatok embertársaitok ellen.

Kérve kérünk benneteket: ne legyetek már ilyen vérszomjasak.

Nem mondja itt már senki, hogy minden rászorulót közénk kellene fogadnunk, és lehetőség szerint segítenünk. Letett itt már mindenki arról, hogy a legnagyobb veszélyből menekülők mindegyikének hajlékot adjunk, hogy megszánjuk őket néhány falattal, hogy érdemesítsük őket pár békés szóra. Nem célja itt már senkinek sem, hogy megnyugtató megoldást találjunk a világraszóló botrányra – ezrek vízbefúlására, gyermekek eltűnésére, fiatalkorúak és asszonyok prostitúcióra kényszerítésére, az emberkereskedőknek történő kiszolgáltatottságra, a mostoha körülmények okozta összetűzésekre, az éhezésre, a nyomorra és az erőszakra…

Vagy legalábbis aki mondaná, hangosan már nem meri mondani. Aki segíteni próbálna, nyilvánosan már nincs mersze tenni. Akiben az emberség mégis megszólal, és szégyenérzete vagy fásultsága nem némítja el, annak lejáratás, szitok, megfélemlítés és üldöztetés a része.

Nagyon szépen kérünk benneteket, ne röhögjetek a szenvedésen. Ne tapsoljatok olyan lelkesen a halálnak.”