Orbán esete a flamandokkal

Van egy friss indexes cikk („Migránsgyűlölő, harcias diákokkal fújt ébresztőt Orbán a Nyugatnak”), ami nagyon jól mutatja, milyen komoly problémákkal küzd a magyar külpolitikai újságírás, és miért tűnt el gyakorlatilag ez a műfaj itthonról.

Ha már Flandria és a helyi jobboldal a téma, akkor érdemes lett volna a bemutatott jelenség hátterét is figyelembe venni a kizárólag önmagunk felé forduló és saját előítéleteinket igazolni törekvő megközelítés mellett.

1. A flamand nacionalizmus, melynek gyökerei Flandria középkori spanyol uralmára nyúlnak vissza, és a 19. század végétől a francia nyelvű államszervezéssel szemben fogalmazta meg önmagát – nem „ordas eszme” értelemben, hanem identitásszervező erőként – Nyugat-Európa egyik legdinamikusabb politikai-társadalmi „mozgalma” a második világháborút követően, de különösen a nyolcvanas évek óta. (Írtam erről a régi Magyar Nemzetbe egy terjedelmes cikket.)

2. Már 2010 körül hallottam leuveni kocsmákban, hogy nekik is kellene egy Orbán. Később Bart de Wevert, a hagyományos pártstruktúrát szétfeszíteni igyekvő jobboldali NVA excentrikus és karizmatikus vezetőjét, többen is a „flamand Orbánnak” nevezték, nem éppen negatív kontextusban. A belga politikai szerkezetet, ami a flamand és vallón pártok finom kompromisszumain alapul, nem csak politikusok támadták az utóbbi időben. A rendszert „pártokráciának” nevezték és bírálták amiatt, mert túlzottan eltávolodott az emberektől. Nem ismerős? Recseg-ropog a hagyományos, évtizedes felállás, egyre erősebb az ellenérzés vele szemben, és nem csak Flandriában.

3. A flamand politikai tér döntően jobbos (Vlaams Belangtól a CDV-ig), ellentétben a Parti Socialist és MR által dominált Vallóniával.

4. Úgy hallottam, hogy létezik egy ki nem mondott „flamand konszenzus” a flamand pártok között. Ennek lényege, hogy mindegyik párt, kivéve talán az egy-két nagyobb ipari múltú városban még marginálisan létező flamand kommunistákat, Flandria még nagyobb önállóságáért küzd. Az már vita tárgya, hogy ezt Belgium föderális keretei között vagy egy önálló államként kell-e megvalósitani.

5. Diákszervezetek mindig is léteztek a flamand egyetemi világban. A leuveni egyetemen például olyan hagyománya van az önszerveződésnek, ami itthon nehezen elképzelhető. Én egy külügyi diákcsoportnál voltam egyszer vendégként, és éppen egy amerikai elemző tartott előadást legalább 60 (!) érdeklődőnek. Tag már nem lettem, mert túl sokat kellett volna foglalkozni a dologgal.

6. Mindezek fényében válhat valóban érthetővé, amiről az indexes cikk ír. Szerintem inkább az az érdekes kérdés, hogy ez a magyar-flamand kapcsolatfelvétel miért csak most történt meg.

***

Az említett flamand diákszervezet, a Schild & Vrienden vezetőjével Dries Van Langenhovéval készült év eleji interjúnkat itt olvashatják.