Ukrajna születésnapja kérdőjelekkel

„Be kellene végre látni azt is, hogy nem létezik egységes recept az ukrán bajok orvoslására. Egészen más a világ például Kárpátalján, ahol az ezeréves történelem és hagyományok okán merőben eltérő a mentalitás, mint mondjuk a nacionalizmus bástyájában, Lembergben, vagy éppen a fővárosban, hogy a déli és keleti végekről ne is beszéljünk, ahol nem lehet egyik napról a másikra felszámolni a mély gazdasági-szociális-kulturális oroszbarát beágyazódást. Amíg ezt nem látják be Kijevben, addig csekély az esély a konszolidációra.

A mostani politikai elit úgy irtózik a föderatív berendezkedéstől, mint ördög a tömjénfüsttől, holott számos pozitív európai példa bizonyítja, hogy attól még nem lesz gyengébb vagy sérülékenyebb egy államalakulat, ha nagyobb önrendelkezési jogok jutnak egy kompakt régiónak, sőt éppen ez adhat neki több erőt. Ám erről nyíltan beszélni ma nem szabad Ukrajnában, tabu, pedig ha ez már korábban megvalósult volna, akkor ma nem kellene küzdeni a Donbasz visszaszerzéséért, és talán a Krímet sem veszítette volna el.

Ukrajnáról értekezve szót kell ejtenünk a »magyarkérdésről«. Továbbra is csak keressük a választ, hogy egy negyvenmilliós országban miként kerülhetett egy alig 150 ezres békés közösség a szervezett kommunikációs és verbális támadások célkeresztjébe. Meggyőződésem, hogy ez egy előre kitervelt forgatókönyv része. A véletlenekben nem hiszek. Veszélyes terepre tévedt Ukrajna.

Az a baj, hogy ezt az ország külföldi »urai« is hagyják. A Moszkva szorításából – a bizonyítottan Soros Györgyhöz köthető szervezetek által támogatott Euromajdan révén – Washington és Brüsszel karjaiba zuhanó ország felett őrködők sokszor egy elkényeztetett, csintalan gyerekként bánnak a játékszerükkel, és megengedik, hogy bármit megtegyen, még ha az másokra és önmagára is veszélyes. Holott ezeket a felesleges energiákat volna mire összpontosítani. Látszatreformok helyett gyökeres átalakítások kellenek.”