A kultúrharcos

„Valószínűleg a lapkiadással foglalkozók sem maradhatnak ki a kormány nagyvonalúságából és a védtelen olvasóközönség pártolását segítő szabályozásból. Csak megbízható forrásból származó híreket közvetíthetnek, csak megbízható szerkesztőkkel dolgozhatnak, és megbízhatóság most nem az árja származás bizonyítása (ld. Svejk: »Na, tolja le és mutassa!«), hanem a kultúrharcos akadémiák elvégzése, vagy tömörülés az öreg sajtóharcosok klubjában.

De egyelőre legyen elég a kultúrharcos ötletelésből. Ne felejtsük el, hogy a kivégzésnek hányféle módját találta ki az egyébként jámborságáról híres valahai késő reneszánszot megélt keresztény szerzetes. Sose felejtsük, hogy a kultúrharcnak ezt az előttünk álló új fejezetét az hirdette meg, aki egy őszinte pillanatában, a »Fekete Doboznak« adott 1988-es interjújában (»Mi leszel, ha nagy leszel?«) azt mondta: »Annak a miliőnek, ahonnan én jöttem, nincsen semmiféle speciális kulturális tradíciója. Egy ilyen alkalmazotti réteg... a parasztsághoz sincs semmi köze igazából apáméknak, állatot tartottunk, tehát a tevékenység megvolt, de paraszti kultúráról rég nem volt szó a faluban, munkáskultúra semmi nem volt... polgári kultúra, ugye, elő se jön... Én egy ilyen kulturálatlanságból, egy eklektikus valamiből jöttem.« Ez az ember kemény munkával kiemelkedett ebből az eklektikus valamiből. Nyelveket beszélő, olvasott, kapásból értelmes mondatokkal reagáló, komoly tekintéllyel rendelkező politikussá, államvezetővé fejlesztette magát. Most visszasüllyesztene bennünket oda, ahonnét őszinte mondatai szerint felemelkedett.”