A devizahitelesek ügyéről

„A haladó oldal újfent felfedezte magának a devizahiteleseket, olyannyira, hogy rendkívüli ülésnapot is összehívott a kérdés megvitatására.

Azóta aztán nem múlik el nap, hogy a libsi sajtó elő ne venné ezt az ügyet és ne foglalna könnyes szemekkel állást a szerencsétlen deviza-károsultak oldalán. Teszi mindezt a szokásos sanda szándékkal, melyben nem az ő részvétük a fontos, hanem annak megállapítása, hogy a kormány viszont részvétlen. A »kormány« nem tesz semmit, a »kormány« magára hagyja a devizahiteleseket s.í.t…

De hát mit tehet(ne) a kormány?

Hogy válasz adhassunk erre a kérdésre, érdemes kissé visszanézni a közelmúltba, mikor a fenti nagyszerű kérdést intézte a EU Bizottsághoz Tabajdi elvtárs. 2010-ben a frissen alakult kormány egyik első intézkedése volt, hogy megtiltotta a pofátlan végkielégítéseket. Egészen Brüsszelig hangzó sivalkodás lett a dologból, melyben a vonyítókórus arra a jogelvre hivatkozott, hogy jogállamban nem lehet visszamenőleges hatályú törvényeket hozni. »Nullum crimen sine lege praevia« (előzetesen meghozott törvény nélkül nem létezik bűn) – visították a közismert római jogelvet. Továbbá felháborodva megállapították, hogy Orbánbasi lerombolja a jogállamot, miután meg kívánta akadályozni, hogy a jó elvtársaknak, akiket éppen elzavartak a kormányváltás után, kifizessék az 1-2-10-20 milliós végkielégítéseket. Azóta aztán már havonta minimum egyszer lerombolták a jogállamot, úgyhogy a dolog sokat veszített a hírértékéből. Ekkor tehát még ez volt a haladás álláspontja az ügyben.

Most ez változni látszik.

A kormány előtt két lehetőség mutatkozik ugyanis. Vagy visszamenőlegesen megpróbál beleszólni két fél szerződéseibe, vagy kifizeti a devizahitelesek tartozását, vagy esetleg annak egy részét. Mindkettőnek megvannak a maga érdekes következményei.

A második megoldás, a devizahitelek kifizetése közpénzből – amit a DK is javasol, miközben nem sül le a pofájáról a bőr – bizonyos etikai problémákat vet fel. Egyszerűen fogalmazva, mikor felvették és főleg, mikor elköltötték azt a bizonyos hitelt, nem kérdeztek meg engem a dologról. Jogosan vethetem föl, hogy most, mikor vissza kell fizetni, miért rám néznek?

Miért fizessenek – az államon keresztül – azok, akik nem vettek fel ilyen hitelt?”