A 2Rule-ról

„Egészen vérfagyasztó, hogy milyen indulattal és kíméletlenséggel esett neki a mindenre és mindenkire zsigeri gyűlölettel tüzelő ellenzéki média az új magyar sportmárkának, a 2Rule-nak, amelynek előkészületeiről néhány hónapja, konkrét létezéséről legfeljebb néhány hete lehet hallani. Kézzelfogható és látható közelségbe akkor került a nagyközönséghez a 2Rule, amikor három NB I-es csapat egymás után mutatta be hivatalosan az új kollekciót. Ekkor szabadult el a pokol. Szélsőséges, időnként megejtően ostoba s persze politikai indíttatású gyalázkodás kezdődött és tart azóta is.

Pedig egyáltalán nem az az abszurd, hogy létrejön egy saját, magyar, nemzeti sportmárka, hanem az, hogy mindeddig ilyen nem létezett. Mi aztán jól tudjuk, mit jelent egy nemzeti elkötelezettségű, minőségre törekvő szállító, hiszen jelképnek is helytálló a német Adidasnak az 1954-es világbajnoki döntőhöz is szorosan kapcsolódó eredettörténete. A futballhagyomány és maguk a németek is nagy és szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a magyarok elleni finálén Adolf Dassler, a csapatot személyesen is elkísérő cipész, szerelésfelelős, az Adidas alapító tulajdonosa különleges, az eső miatt csúszós talajhoz jobban alkalmazkodó, hosszabb stoplikat csavart be a nyugatnémet játékosok cipőibe, s ilyen cserélhető stoplikat korábban sehol sem alkalmaztak. A végeredményt ismerjük, a német és a magyar futball további sorsát is, ahogyan az Adidas diadalútját is, ám saját fejlesztésű, gyártású, forgalmazású futball- és sportfelszerelésre, olyanra, amely képes talpon maradni a piacon, azóta is várunk. Véleményem szerint mindennél árulkodóbb volt és a hidegháború kimenetelét önmagában előrevetítette az a tény, hogy a keleti blokk sportolói éppen úgy Adidas felszerelésre vágytak, és csak ebben, a státuszszimbólumnak számító holmiban érezték magukat sztárnak, ahogyan nyugati kollégáik. A magyar sport és a labdarúgás már tíz évvel a berni döntő után behódolt a nyugatnémet világmárkának: az 1964-es olimpia óta egy rövid megszakítástól eltekintve (amikor a kilencvenes évek elején a brit Umbróval kötöttek szerződést) futballválogatottunk Adidasban szerepel.

Hogy lehetséges-e a 2Rule számára hosszú távon megnyerni a sportolók és a vásárlók bizalmát, az olyan kérdés, amire meglehetősen korai lenne választ adni, mégis sietnek sokan eleve „gagyinak" bélyegezni az új terméket. Ismerve az előkészületeket, az azokban résztvevő szakembereket és Dárdai Pál hangsúlyos szerepvállalását, minimum igazságtalannak tetszik ez az ítélkezés. Azonban a politikai alapon fröcsögőknek az ország által egyöntetűen tisztelt és szeretett Dárdai sem veendő emberszámba, őt is befröcskölik és földbe tapossák, ha merészelt valami nekik nem tetszőt cselekedni, ahogyan ugyanezt tették a nemzet korábbi első számú kedvencével, Egerszegi Krisztinával is. Jellemzi a helyzetet, hogy a cég és a vívószövetség közötti korrekt és átlátható megállapodás körül is vihar támadt, amelynek az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron esett áldozatul.

Közben pedig arra célozgatnak, hogy sérül a piaci verseny, mert 2Rule szerelést „kell" rendelni egyes sportszervezeteknek. Nos, ehhez engedjenek meg két megjegyzést. Az egyik, hogy a relatív olcsósága éppen a piaci versenyben jelenthet olyan előnyt a magyar márkának, amelynek révén úgy lesz több az itthon maradó és hasznosuló profit és adóbevétel, hogy olcsóbban jutnak hozzá a felszerelésekhez a sportolók. Létszámuk 2010 óta megduplázódott, és elérte a félmilliót, vagyis – igen, részben a taoprogramnak köszönhetően – nagy és bővülő piacról, nagy keresletről beszélhetünk, amelynek profitját a multik rakják zsebre és – jórészt – viszik ki az országból. Egy magyar márka megjelenése viszont – divatos kifejezéssel – win-win helyzetet teremthet, vagyis a magyar sport szereplői és a magyar gazdaság egésze is jól jár, miközben egy hazai magáncég is felépülhet, megerősödhet ebben a konstrukcióban. Másfelől unfair piaci előnyről beszélni egy olyan területen, amelyen a nemzeti vetélytársak megjelenése is szinte lehetetlen volt mostanáig, túlélése pedig egyszer sem sikerült, finoman fogalmazva is nevetséges. A nagy piaci szereplők hatalmára és cinizmusára mi sem jellemzőbb, mint az irányítósávos futballcipő esete. Talán emlékeznek Oroszi Lászlóra, aki a váli futballklub szakosztályvezetőjeként fejlesztette ki, és hitelből kezdte el gyártatni azt a speciális gumiborítással ellátott futballcipőt, amelynek ötletét az Adidas, hogyan is fogalmazzak, elcsente. Miután a világcég szakemberei megnézték a gyárat, és mintadarabokat vittek magukkal a magyar feltaláló fejéből a kilencvenes évek közepén kipattanó ötlet alapján készült lábbelikből, hamarosan egy nagyon hasonló modellt kezdtek gyártani és forgalmazni. Bár Oroszi 25 év pereskedés után csak az Adidas Mania és az Adidas Precision fantázianevű cipők esetében nyerte meg a pert, legalábbis gyanítható, hogy az Adidas egyik legsikeresebb modellje, a Predator is az ő ötlete alapján készült. Amellyel, aligha túlzás, eurómilliárdokat kereshetett a nyilván kitűnő ügyvédeket alkalmazó világcég, ám a magyar feltalálónak a per végén így is megítélt 60 millió forint jó, ha a költségeit fedezte. Egy hazai cég piaci erőfölényéről beszélni tehát ilyen előzmények után nem ízléses. És alighanem csak a jéghegy csúcsát jelentik az olyan történetek, mint a brazil futballszövetség és a Nike néhány éve feltárt ügye, amikor is a hivatalos szponzori juttatáson kívül 40 millió (!) dolláros összeget helyezett el egy svájci számlán a sportszergyártó cserébe azért, mert valakik meghozták a számára fontos döntést: az ötszörös világbajnok a cég szerelésében fog szerepelni.”