Másodszor, az elnök a stábja által azonosított globális problémagócokat rendhagyó módon közelíti meg, a diplomáciai világban vulgárisnak számító nyelvezetet használva és felettébb konfrontatív hangnemet megütve, olykor fenyegetőzve is. Szokatlan vehemenciájával pillanatok alatt iszonyatos nyomást képes helyezni egy-egy területre, legyen az Szíria, az ENSZ, a Koreai-félsziget vagy Németország. Nem állítom, hogy ez a taktika azonnali és kézzelfogható eredményhez is vezet, azt viszont kimondhatjuk, hogy kiválóan alkalmas a befagyott, feloldhatatlannak tűnő helyzetek és rendszerek bemozgatásához.
Harmadszor, Trump a választási ígéreteihez híven Amerikát helyezi a globális politika középpontjába, és
kendőzetlenül felrúgja az eddigi, főleg kifinomult intézményi struktúrákban, szabályokban és multilaterális alkukban megtestesülő amerikai érdekérvényesítési stratégiát.
Ha zavarja a külkereskedelmi deficit, akkor nem a globális kereskedelmi szabályok átírásával lát neki a lefaragásához, hanem bilaterális alapon konfrontálódik, védővámot vet ki, verbális nyomást helyez a kérdéses partnerekre, belengeti az amerikai támogatás megvonását egyéb területeken – és végső soron, miután mindenki megtapasztalta az USA hideg leheletét a tarkóján, akár jöhet a globális (vagy inkább nagyhatalmi) kereskedelmi újratárgyalás vagy éppen a NATO-hozzájárulások szabályainak átírása. Trump agresszív és innovatív taktikája olyan helyzetekből hozhatja ki az USA-t győztesen (de minimum változatlan helyzetben, egy magasabb egyensúlyi állapotban), melyeken egyébként Amerika ugyanúgy veszítene, mint a partnerei – lásd a kereskedelmi háború várható makrogazdasági hatásait.
Illusztráljunk: Trump célzott figyelmeztető csapást mért Szíriára, amikor ez volt a közvélemény elvárása. A feje tetejére állította a koreai kérdést, hatalmas PR-győzelmet aratva, és fejtörést okozva Kínának és Oroszországnak is, bár mindkét hatalommal együttműködött az előkészítésben. Elindította a világkereskedelmi viszonyok Amerika szempontjából előnyösebb újratárgyalását, egyelőre „kereskedelmi háborúnak látszó tárgy” formájában, de ne legyen kétségünk hogy a valós cél ebben az esetben is az alkura kényszerítés, mind Németország/Európa, mind Kína esetében. Az Izraelt folyamatosan bíráló-piszkáló, palesztinok iránt elfogult ENSZ-szervekből pedig egyenesen kivonult, az amerikai finanszírozás teljes megvonását is kilátásba helyezve. A két százalékos célnál is radikálisabb emelést követelt a héten a NATO tagjainak védelmi költségvetésében, Németországgal kapcsolatban pedig kerek perec kijelentette, hogy Trump szerint az amerikaiakra, mint balekokra testálta saját védelmének szinte minden terhét, miközben sokmilliárdos üzleteket köt azzal az Oroszországgal, mely az első számú fenyegetést jelenti a NATO-ra. Mindeközben az EU jövőjét érintő ügyekben a német-francia tengelynek sok fejtörést okozó kelet-közép-európai államok felé többször is megerősítette elköteleződését, ezek az államok pedig – a Baltikumtól Romániáig, a héten pedig éppen Szlovákia – boldogan vásárolnak be az amerikai haditechnikából.