Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Akit nem látunk, az nem létezik. Nincs is más hátra, mint ezt is beleírni az Alaptörvénybe.
„Senki Alfonz, mivel a világ összes államából kitiltották, csak a legnagyobb titokban tartózkodhatott a Földön. Gyanítom, a Fidesz korifeusai is olvasták Rejtőt, mert újabban ezt a példát követve alkotják meg törvényeiket. Itt van rögtön a hajléktalanság betiltása: ha nem szabad az utcán hálni, máris megoldódik az egész probléma, a gyűlöletre nevelt polgárt aztán végképp nem érdekli, hogy az aluljárók üveges tekintetű, büdös népe a rehabilitációs intézmények vagy a dickensi szegényházak irányába hagyta-e el a mocskos matracokat.
Ugyanez a filozófia szülte azt a jogszabályt is, amely 2020-tól nyelvvizsga bizonyítványhoz köti az egyetemi felvételit. A legfrissebb adatok szerint 91595 diplomát nem adtak ki mindmáig azért, mert a várományosának nincsen nyelvvizsgája – összehasonlításképp érdemes megjegyezni, hogy a 2014-ben indított »diplomamentő« nyelvoktatási program 6000 diákot taszigált át a vizsgán. Ma a kezdő egyetemisták negyven százalékának nincsen idegennyelvi jártasságot igazoló papírja – különösen rosszul állnak a tanárképzősök vagy épp az agrárszakosok –, és ismerve a felsőoktatási intézmények sanyarú forráshiányát, igazán nem csoda, hogy egy jó részük az abszolutóriumig nem is szerzi meg azt. Logikus hát az állami gondolat: be kell tiltani az egész problémát, egyetemista csak az lehessen, aki már nyelvvizsgázott, kész, passz.
Létezne persze más út is: mondjuk javítani az alap- és középfokú oktatásban a nyelvtanítás hatékonyságát, általánossá tenni például a számos középiskolában fényes eredményeket produkáló nyelvi alapozó évet. De ennél kétségkívül olcsóbb az érettségit adó képzés korlátozásával eleve kiszűrni a felsőoktatás előszobájából az anyagi és tudásbeli hátránnyal induló fiatalokat. Akit nem látunk, az nem létezik. Nincs is más hátra, mint ezt is beleírni az Alaptörvénybe.”