„Újabb részéhez érkezett a migránstukmáló szappanopera. Amióta ugyanis az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini kijelentette, hogy nem fogadnak a kikötőik többé illegális bevándorlókkal tömött Soros-hajókat, a globalizációs propagandisták minden erővel fenn kívánják tartani azt a látszatot, mintha a nép bárhol is lelkesen fogadná a veszélyes tengeri útra hitegetéssel rávett embereket. Ennek szimbóluma lett az Aquarius nevű álcivil mentőhajó, amelyet a szívtelen jobboldali olasz miniszterelnök-helyettes elutasított, mígnem a melegszívű új baloldali kisebbségi spanyol kormány tárt karokkal invitált.
A külföldi sajtó könnyzacskókra ható tudósításokban számolt be a szegény menekültek és önzetlen jogvédő mentoraik kálváriájáról, s természetesen idealizált hangulati elemekkel ecsetelte azt az érkeztetést, amiben Valencia el- és befogadó városvezetése és ugyanilyen érzületű polgárai részesítették a hányatott sorsú afrikai menedékkérőket.