Kilúgozta magát a Jobbik

„A kérdést inkább úgy formáznám meg: miként fogják ezek az emberek feloldani azt a lelkiismereti dilemmát, hogy nemzeti jelszavakat hirdető pártként a nemzet ellenségeivel szövetkeznek egy olyan vezető ellen, aki – amint arra az egyik legradikálisabb, egykor a Jobbik holdudvarába tartozó népvezér, Budaházy György is rámutatott – a legjobban kormányoz a rendszerváltás óta, efelett nemzeti víziója van, és a jelenlegi politikusgárdából kétségkívül a legalkalmasabb arra a szerepre, amelyet betölt?

Meddig lehet piros-fehér-zöld zászlókat lengetve együtt vonulni olyanokkal, akiknek pribékjei e zászlót a sárba taposták, szimbolikusan és ténylegesen egyaránt? Meddig lehet azt hirdetni, hogy Soros csak »ellenségkép«, hogy az egész kontinens kultúrájának eltörlésével fenyegető iszlám inváziót Orbán úgymond csak »politikai témává tette«, miközben a valóságban az európai ellenállás egyre többek által elismert első számú vezetőjévé nőtte ki magát?

Amint azt egy jó barátom megfogalmazta, a Jobbik eljutott a nemzeti radikalizmustól a polgári radikalizmusig. Addig a politikai irányzatig, amelynek a miniszterelnökségig emelkedett exponense, Károlyi Mihály először hirdetett meg nyíltan nemzetellenes programot, és amely irányzatnak a történelmi Magyarország szétverését köszönhetjük. Meddig fognak ehhez asszisztálni a Jobbik azon politikusai, akik egy nemzeti párthoz csatlakoztak egykor? Lesz-e erő bennük ahhoz, hogy visszafordítsák a pártot erről az útról, vagy némi lemorzsolódás mellett szép lassan beleszoknak új szerepükbe?

Úgy tűnik, az utóbbi forgatókönyv a valószínűbb, az egykori bajtársak bánatára és a nemzet kárára.”