Ember és szurikáta

„A »modern« állam tehát – változó mértékben – dotálja az abortuszt, majd – legalábbis részben – fizeti a beavatkozás által okozott testi és lelki problémák elhárítását. Mindennek abszurditását azonban a liberális jogvédők szerint felülírja az egyén döntési szabadsága, gondolkodásukat pedig a felmérések alapján hazánkban is magáévá tette a többség.

Önigazolásként előszeretettel emlegetnek nemi erőszakban fogant vagy igazoltan halálos fejlődési rendellenességgel terhelt magzatokat, de nyilvánvaló, hogy az abortuszvita elsősorban nem ezekről szól. Hanem arról, dönthet-e a várandós nő saját további sorsának alakulásáról – hiszen a gyermek világra hozása vagy meg­ölése ezt határozza meg. Törvényes lehet-e a gyilkosság az anya könnyebb vagy könnyebbnek látszó életútja érdekében? Egy újabb országban mondtak erre igent. És a liberális véleményformálók igyekeznek elhitetni, hogy ez öröm, azt állítják, az ember szintet lépett azzal, hogy jog szerint még inkább úr lett élet és halál fölött.

Pedig az önzés által csak kisebbé válunk. Nagyobbá csupán a felelősségtudat és az alázat tesz, az a két dolog, ami fájón hiányzik korunkból. Felelősség a szexualitásban, felelősség tetteink következményeit illetően, alázat a másik ember és általában az élet iránt – elcsépelten hangzik, ugye? Vaskalapos szöveg, nem trendi. Vagy mégis? Ki ne hallott volna az elmúlt hetekben a szurikátaügyről? A történet kapcsán sok szó esett az élet értékéről is, leginkább persze a szurikátáéról, és rengetegen követelték az állatvédelmi törvény szigorítását. Mindenki előtt világos tehát, hogy a jogszabályi védelem növeli az élet értékét.

Amint viszont csökken ez a védelem, fogy az élettel szembeni alázat is. Nincs mit ünnepelni.”