Ez volt morálisan az egyetlen helyes út

„Nem tudok mindenkinek egyesével válaszolni, csak arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ne hozzon a történtek ismerete nélkül ítéletet a Párbeszéd frakcióból való távozásom ügyében. A döntést tiszta lelkiismerettel hoztam meg. Ez volt morálisan az egyetlen helyes út. Ha a pénz érdekelt volna, akkor maradok, és pávatáncot lejtek, hogy mindig meglegyen az a kevés, amely a szövetségen belül megillet engem és a csapatomat. Ha a saját pozícióim érdekeltek volna, most nem dobtam volna ki az ablakon egy bizottsági alelnöki pozíciót, vagy egy frakcióvezető-helyettesi posztot. Ezek helyett ugrottam inkább a szakadékba. Én. Nem Fodor Gábor. Én. És a közösség, amelynek tagja vagyok.

A partnereinkre én szövetségesként tekintettem kezdetektől fogva, és nagy hittel kezdtem el a közös munka előkészítését - legalábbis azt a részt, ami engem illetett. Hittem, hogy együtt többre jutunk, és ennek megfelelően is viselkedtem. Azonban a szövetségeseink egyértelművé tették, hogy nekik csak egy eszköz voltam az erőforrások növeléséhez. Kellett a létszám, nem számított, hogy így hárompártivá vált a szövetség, szó nem volt arról, hogyan esünk neki közösen az illiberális államnak. Sőt. Megdöbbentő, mennyire nem képezte részét az elmúlt hetek munkájának ez. Én egy olyan ember vagyok, aki letisztázott körülmények közt tud csak dolgozni, élni, működni. Ez a frakciószövetség hetek óta nem teremti meg ezeket a viszonyokat.

Hazudtak nekem, a pártomnak, és engem leginkább valamifajta madárnak néztek, aki arra jó, hogy erőforrásokat növeljenek, de arra nem, hogy bevonják a csapatomat a tényleges közös munkába és a politikai döntéshozatalba. Én nem kívánok a letisztázatlan viszonyok és a hazugságban tartott partnerek világában maradni. (Erre kézzel fogható bizonyítékom van egy aláírt szerződés formájában, amely egy ex-lex állapotban köttetett az MSZP és a Párbeszéd akkor még nem létező frakciói között, melyről azt állították, a szerződés szövegének véglegesítése és az aláírás még hátra van, hiszen a frakciók csak később alakulnak.)

Ha a pénz érdekelt volna, akkor nem ugrom most a szakadékba. Ha a rombolás érdekelt volna, most épp azt akarnám megtudni, vajon Mellár Tamás segít-e fenntartani a frakciót. Nem érdekel egyik sem. Ha helyreáll a frakciószövetség, akkor mennek vele tovább. Őszintén kívánok nekik sok sikert. Az érdekel, hogy egy olyan társaságban, amely velem nem gondolja komolyan a közös munkát, és nem gondolja, hogy mindenkire szükség van az illiberális állam lebontásához, emiatt kiszorítósdit játszik még a választások után is – ahelyett, hogy végre a kompromisszumok és a letisztázott világának megteremtésére törekedne -, nem maradok.

Ilyennek ismertek meg engem azok, akik tényleg látni akartak. Egyenes embernek. Nem maradok olyan helyen, ahol ezzel visszaélnek.

A munkámmal azon vagyok 5 éve, és a következőkben is azon leszek, hogy senkinek ne okozzak csalódást. Tudom, most pillanatnyilag úgy áll, hogy sokan gondolják úgy, elrontottam. De számomra a tegnapi nap egy átlátható, tisztázott viszonyok közt működő politizálás megteremtéséért folytatott küzdelem és az egyenesség napja volt. Minden egyes nap, amire ébredek, ennek jegyében telik. Vannak helyzetek, amikor ez kiéleződik. És ez a helyzet ilyen volt. Úgy tűnhet, mintha a maradás becsületes döntés volna.

De azért jöttem a közéletbe, hogy új lapot nyissak, és ha ehhez a pillanatnyi magányt vagy indulatáradatot kell vállalni, megteszem.

Azoknak, akiknek az első órákban nem volt érthető, mi is történik, de az eddigiekhez hasonlóan érteni és megérteni akartak, hálásan köszönöm. Azoknak pláne, akik úgy álltak neki olvasni ezt a posztot, hogy az előző napon csalódást jelentettem számukra. A tegnapi döntésemmel – melynek elkerüléséért mindent megtettünk, amit csak lehetett -, azt készítettem elő, hogy azok, akik sokat várnak tőlem, ne csalódhassanak. Nehéz lesz. Fapados, sokszor magányos és kemény. De én sosem felejtettem el egy pillanatra sem, miért jöttem. Ez a jövőben is így marad.

Felelős demokrata vagyok. És nem vagyok tagja egy közösségnek, amely nem kíván csoportként azzá válni. Így miért maradtam volna? Pénzért? Azért bizonyosan nem.”