Pedig a komplett ballib média és a komplett Simicska-birodalom beállt a néppártosodva cukisodó Vona mögé.
A néppártosodás mégsem működött, hiszen nem működhetett. Ugyanis amit Vona Gabi művelt a pártjával, az nem néppártosodás volt, hanem annak az eszmének az elárulása, amelynek jegyében annak idején a Jobbik megfogant, és amely miatt a nemzeti radikális választók mindaddig bizalmat szavaztak a Jobbiknak. Az árulást tetézte, hogy a Jobbik nem néppártosodott, hanem keselyűként lecsapott a haldokló ballib pártok szavazóira.
Megpróbálta elfoglalni a balliberális térfelet, mert meglátta, hogy jobbról nem tudja megverni a Fideszt. Szövetséget ajánlott a szemkilövetőknek, de közben őket is átverte, hiszen a Simicska pénzén felvásárolt ballib újságírók, korábbi elveiket fel- és eladva, minden fórumon, a nap 24 órájában a Jobbikkal való összefogást sürgették, és arra biztatták a kiábrándult vagy a kiábrándulni kezdő baloldali szavazókat, hogy a legerősebb ellenzéki jelöltre kell szavazni, aki, mit ad Isten, minden esetben – szerintük – a Jobbik jelöltje.”