Ezt a kormánypárt is látta, ezért a 2014-es újabb kétharmados győzelem után teljesen új alapokra helyezte a taktikáját. A cél már nem egy centrista néppárt, sokkal inkább egy új kétosztatú pártrendszer létrehozása volt, ahol a saját narratíva szerint az egyik oldalon a »nemzetét megvédő« Fidesz, a másik oldalon pedig az »azt eláruló és kijátszó, Sorossal összejátszó« ellenzék áll.
Az új történet elmesélése mellett arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a középre húzódott, radikális identitását egyre inkább levetni szándékozó Jobbikot, na és természetesen a mindkét oldaltól távolságot tartó LMP-t a régi baloldali pártok felé nyomják. Elég csak a Jobbik választási indulását is fenyegető 600 milliós ÁSZ bírságra gondolni, amivel még jobban növekedett a Vonáékra ható kényszer a választási siker elérése iránt és ezzel párhuzamosan a párton belül is felélénkültek a koordináció szükségességét erőltető hangok. Az LMP-re ható nyomásról pedig a régi baloldal és a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar gondoskodott, amire természetesen már 2012-14-es történések alapján számíthattak Orbánék.
Ezzel párhuzamosan a Fidesz tudatosan építette a saját oldalát. A habonyi mérések uralta politikai boszorkánykonyha kimutatta, hogy a többség megszerzése a kistelepülések megnyerésén, az ottani radikális „Jobbik-árvák” bizalmának megszerzésén áll. Ennek érdekében akár a konzervatív értelmiség szimpátiáját is be lehet áldozni.”