Kapituláljon Oroszország!

„Ha az ember megpróbál a sorok között olvasni, akkor azért kiderül, hogy a brüsszeli eligazítás résztvevői korántsem egységesen lelkesedtek az amerikai külügyér indítványai iránt. Az Oroszország elleni fenekedés mellett a katonai költségvetésnek a GDP két százalékára emelése, Ukrajna, illetve Grúzia NATO-ba való beléptetésének terve is vitát váltott ki. A Reuters hírügynökség névtelenséget kérő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a tanácskozás résztvevői valamiféle kompromisszumos választervet fogadtak el az úgymond orosz agresszióval szemben. Ennek Jens Stoltenberg NATO-főtitkár értelmezése szerinti lényege: minthogy Oroszország, szerinte, több tagállam ellen agressziót követett el azzal, hogy kíbertámadással beavatkozott a választásokba, a többi tagállamnak – a Washingtoni egyezmény ötödik cikkelye alapján – a megtámadottak segítségére kell sietnie.

Ez azért elég meredek! A Cárgrád szerzője, azonban még csak össze sem rezzent. Egyszerűen nevetségesnek minősítette a vádakat annak a katonai szervezetnek a részéről, amelynek támaszpontjai valósággal körbezárják Oroszországot. A szorítás az ukrajnai puccs amerikai megszervezése után vált igazán fenyegetővé, s azóta sem enyhül. Gazdasági és más szankciókat szankciók követnek. A külvilág Moszkva ellen való hangolásának eszköze az állítólagos hekkertámadások körüli hisztériakeltés. Ezekről immár amerikai vizsgálat is megállapította: még ha voltak is ilyen azonosíthatatlan eredetű beavatkozási kísérletek, azok nem befolyásolták az elnökválasztás eredményét. A téli olimpiára időzített doppingvádakról mostanáig csaknem harminc esetben állapította meg a svájci bíróság, hogy azok nem voltak bizonyítottak. Az angliai Szkripal-ügyben független nyugati szervezet jelentette ki: az idegméreg nem Oroszországból származott. És így tovább, mert az akár van sapka a fején, akár nincs esetével állunk szemben. A miértre nem tudok annál kézenfekvőbb választ, mint amit Krausz Tamás adott a már idézett interjúban:

»A válságból való kijutás érdekében is igyekszik az új Oroszország a saját geostratégiai érdekeit képviselni, érvényre juttatni. De a geostratégiai érdekek érvényre juttatása keresztezi azokat az amerikai számításokat, amelyek értelmében az USA javára akarják újraosztani az energiapiacokat, mindenekelőtt az olaj- és gázpiacokról beszélek. (...) Az amerikai nagytőke igazából attól szenved, hogy nem tud jelentős profitokat elérni. Ha Oroszországot tudja korlátozni, sőt, magába Oroszországba be tud hatolni, ott óriási lehetőségei lennének«.

De a történésszel ellentétben én még mindig bízom abban, hogy a Nyugat nem lép olyat, amivel a glóbusz egészét lángba borítja. Alighanem csak az a szándék, hogy elérjék az USA szemszögéből pazar, az akkori washingtoni vezetők által demokratikusnak kikiáltott jelcini időszak visszatérését. Az idő tájt ugyanis az amerikai kormányzat és a holdudvarában ténykedő multinacionális cégek érdekei érvényesültek Oroszországban. Igaz, a lakosság elképesztő méretű nyomora árán.

Az óceánon túl nem akarják tudomásul venni, hogy annak a demokráciának úgymond áldásaiból nem kérnek ismét az oroszországi tömegek. Mert ott mindenki átlátja, hogy megint az ő bőrükre játszanak a nyugatiak, amikor az országuk kivéreztetésével meg akarják akadályozni az életszínvonal-növelő, az oktatási, az egészségügyi, a szolgáltatás- és az infrastruktúra-fejlesztési programok végrehajtását. Ha ezeket a Nyugat akadályozza, márpedig azt teszi, abból nem belső elégedetlenség lesz, hanem – amint a nemrégiben lezajlott orosz államfőválasztás is megmutatta – összezárás. Ahogyan más történelmi korokban is történt Oroszországban. Mindannyian jobban járnánk, ha az imakörökben szenteskedő politikusok és a világot rulett asztalnak tekintő, Nyugaton is oligarchásodó nagytőkések nem tennék próbára az oroszokat azzal, hogy a múltbeliekhez hasonlóan reagálnak-e a külső fenyegetésekre!”