Karinthy Frigyes négy nappal a halála előtt adott, soha meg nem jelent interjúja bukkant fel 86 év elteltével
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
Amikor 2013-ban belevágtam az utcazenélésbe, életem legnagyobb heuréka-érzése volt, hogy amit tudok, szeretek, és viszonylag jól csinálok, az elegendő ahhoz, hogy nagyobb bajom már ne legyen az életben. Interjú.
„Mennyire szigorúak a hatóságok?
Ami a formaságokat illeti, Budapesten szinte csak olyan helyekre lehet engedélyt kérni, ahol nem érdemes zenélni. Egyes kerületek egyáltalán nem is bocsátanak ki ilyet, máshol harminc napot kell várni az átfutásra. Ez képtelen helyzet a nyugati városokban megszokotthoz képest, ahol kulturális jelenségként, nem pedig üldözendő rosszként, a városi folklór amolyan vadhajtásaként tekintenek ránk. A hatóságok szubjektív döntésén múlik, hogy szólnak-e az engedély hiánya miatt, de sokat számít az igényesség, a kulturált fellépés is.
Forgalmas helyszíneket választasz: a Fény utcai piacot, a Széll Kálmán teret, a békásmegyeri aluljárót, a Corvin negyedet, a Nyugatit. Jellemző, hogy felismernek »civilben«?
Sokszor előfordult már velem az országban járva-kelve, hogy rákérdeztek, én énekeltem-e itt vagy amott? Legtávolabb Székelykeresztúron történt ilyen. De Pesten is sokszor előfordul, hogy megismernek, vagy akár elkezdenek énekelni, ha meglátnak. És ez hatalmas elismerés: a személyem egybeforrt az énekléssel.
Ha számszerűsíteni kellene az anyagi elismertségedet, miről árulkodnának a számok? Mennyit dob a kosaradba mondjuk egy budapesti átlagpolgár?
Készítettem tavaly egy pontos kimutatást; általában 180-190 forintot. Egész évben nagyjából tizenkétezerszer dobtak pénzt a kosaramba, az órabérem pedig 3000-3500 Ft körül alakult. Van egy emlékezetes sztorim erről. Egy alkalommal a délelőtt teleénekelt kosárral tértem be a bankba egy számlát befizetni, s beszédbe elegyedtem az ügyintéző hölggyel. Szóba került az utcazenélés is. Amikor kiderült, hogy ez a napi keresetem, a hölgy elárulta: többet keresek, mint ő...
Csinos summa. De hány órát dolgozol ezért összesen hetente?
Hetente átlagosan húsz órát énekelek, tehát egy szűk félállásnak mondanám. Ehhez azonban még hozzájön az utazás, vagy az aprók számolgatásával és beváltásával töltött idő, ami éppúgy a munka része. Persze ha olyanom van, bárhol hajlandó vagyok trollkodni, és húszasokból kicsengetni akár egy rendesebb összeget…
Mennyi időt töltesz egy álltó helyben?
Egyszuszra 3-4 órát szoktam énekelni, de előfordult már 7-8 óra is. A rekordom 17 óra volt, két nap alatt. Nem tudok az éneklésbe belefáradni; bár tudom, milyen hosszú egy-egy összeállítás, hány óra telt el, nem érzem közben az időt. Milyen távra tervezel? Van, amiért feladnád ezt az életmódot? Amikor 2013-ban belevágtam az utcazenélésbe, életem legnagyobb heuréka-érzése volt, hogy amit tudok, szeretek, és viszonylag jól csinálok, az elegendő ahhoz, hogy nagyobb bajom már ne legyen az életben. Számomra az utcazenélés a szabad élet szinonimája. Miből áll az átlagember munkája? Pályáz, törleszkedik, görcsöl, hogy ki ne rúgják, jól meggondolja, mit hogy csinál. Kell is egyfajta rendezettség, de ha csak arról szól minden, hogy jön-e hó elején fizetés, az ember egy csomó mindent kirekeszt magából. Még a klasszikus vállalkozókat is köti a piaci környezet. Engem viszont nem köt semmi, azt éneklem, amihez éppen kedvem van. A szakmámbeliek garantált bérminimumot keresnek, és megemelem a kalapom az előtt, aki ezzel megelégszik. Nem zárom ki, hogy szembejöhet még egy olyan lehetőség, ami elgondolkodtat, de akkor is megmarad az a szabadság, hogy bármikor visszamehetek az utcára énekelni.”