A térdre kényszerített valóság

„Magyarországon Orbán Viktor tevékenységének eredményeként »extenzív központosítás, kaotikus alapkezelés, a szociális juttatások drasztikus megvágása, a nemi viszonyok és az oktatás vallási alapra helyezése történt, mindezek térdre kényszerítették (sic!) az egészségügyet, az oktatást és a foglalkoztatáspolitikát, valamint a társadalombiztosítást«. A Bristol University magyar származású (anyanyelvű) egyetemi oktatója, Lendvai-Bainton Noémi írta le a fent idézett szavakat a Social Europe című internetes vélemény- és elemzőoldalon április 19-én.

Csoda-e, ha a Nyugat polgárainak fogalmuk sincs arról, mi van Magyarországon, ha az angol nyelvű publikációkban ilyen sületlenségeket olvasnak?

Keverve véleményében a tényeket (centralizált) és a személyes véleményét („térdre kényszerítette”), Lendvai olyasmiket állít, amiktől az olvasó döbbenten néz. Azt kijelenteni, hogy Orbán politikája kényszerítette térdre az egészségügyi és oktatási rendszert, minimum rosszindulatú állítás.

Nem javított rajta eleget, ez igaz. De ki képzelheti józanul, hogy egy népszerűségre vágyó és a közösségének valóban jót akaró kormány tudatosan tenné tönkre a nagy rendszereket? Ki az a társadalomtudós, aki ilyet merne állítani és ítéletet mondani ilyen kérdésben? Lendvai-Baintonnak van minimális fogalma az államháztartástanról? Hiszen ezen ágazatok valóban javításra szorulnak hazánkban, no de miért? Nem most kerültek válságba! Hosszú évek óta abban vannak. Mi az oka?

A statisztikák mutatják, hogy milyen helyzetbe hozta ezeket a területeket a 2010 előtti korszak MSZP–SZDSZ-politikája. Az eladósodás miatt, ami korántsem az Orbán-kormányok alatt, hanem 2002–2008 között romlott tragikusan a GDP-hez viszonyítva, többek között a Horn-érában kidolgozott nyugdíjrendszer kötelező magánosítása miatt.

Az EU 2010 után sem engedett érdemben változtatni ezekben az ágazatokban. Az előző kormányok által felhalmozott államadósság szolgálata, illetve a II. pillérbe irányított járulékok miatt komoly deficitek voltak a 2010-es évben is. Emiatt nem volt lehetőség komolyabb bérkiigazításokra, mert azok azonnal irgalmatlanul megnövelték volna a költségvetési deficitet. Ezekben az ágazatokban az összköltség 70-80 százaléka bérköltség, és azt döntően a költségvetésből finanszírozzák. Ezért billentheti meg könnyen az egyenleget. Ráadásul ennek a hiánynak külföldi finanszírozói voltak, ami újabb kényszerzubbony volt rajtunk. Ezen is változtattunk azóta.

De 2010 után éppen az EU-vezetés volt az, amely szigorúan megkövetelte tőlünk a 3 százalékos deficit betartását, lehetetlenné téve vala­mifajta korrekciót. Követelte ugyan a korábbi szocialista–liberális kormánytól is, de a Gyurcsány-időszakban minden konvergenciaprogramunk csúfos kudarcot vallott. Az nem volt égbekiáltó baj, kedves Lendvai-Bainton Noémi?

2010 után javulás következett az államháztartás egyenlegben, amit elvártak az EU-s hatóságok. De ez egyben azt is jelentette, hogy a nagy rendszerekre nem jutott elegendő pénz. Ki kényszerítette akkor térdre az oktatást és a társadalombiztosítást, kedves bristoli oktató?

Tény hogy, a Professzorok Batthyány Köre is figyelmeztette az előző évi országértékelőben a kormányzatot, hogy oktatásra, egészségügyre nagyobb figyelmet kell a továbbiakban szentelni. Tettünk javaslatot továbbá a nyugdíjrendszer átalakítására is. Úgy tűnik, hogy ezt az elkövetkező időben meg is fogják fontolni.

De el kell fogadni, hogy az elmúlt években elsősorban a gazdasági növekedést kellett beindítani és a pénzügyeket stabilizálni, különben minden visszacsúszott volna a Gyurcsány-időszak állapotába. A nincsből, a nem keletkező jövedelemből nem lehetett adni. Most már igen. És valóban, fel is kell zárkóztatni ezeket az ágazatokat, ha nem szeretnénk, hogy a Nyugat elszipkázza a java humán tőkénket.”