Futóbolondok...

„A könnyed iróniával teli film nagy értéke, hogy tud hatni az érzelmekre és az érzelmekhez képzettársításként kötődnek események és korszakok, amelyekről az alapismeret szükséglet, és nem csak műveltség kérdése. Nagyon sokan vagyunk itt a Kárpát-medencében, akit a történelem viharában ide-oda vetett a sors, menekülve költözött, vagy pedig a határok költöztek fölötte, s ő a maradásba menekülve igyekezett túélni az életet. »Sütőpor nélkül nem lehet nekimenni egy háborúnak« – hangzik el a filmben, s mi, akik például Újvidéken megéltük és átéltük mindazt, amit a múlt század kilencvenes éveiben a délszláv háborús hátország fogalma jelentett, a saját élethelyzeteink alapján tanúsíthatjuk a sütőpor, vagy méginkább az élesztő családi-élet-mentő szerepét. Hiszen, akkoriban kenyér nem volt, vagy csak órákig tartó sorbanállással juthattunk hozzá, volt ellenben faluról kapott liszt és a feketepiacon szerzett élesztő, amiből kenyeret süthettünk a családnak az esti órákban, amikor volt éppenséggel áram is.

Túlélési stratégiák a történelem viharában. És vállalás is, hogy mentsük a családunkat, akár azon az áron, hogy inkább költözünk (nem megfutamodunk), mintsem a rossz oldalra álljunk. Futóbolondokká tesz bennünket az élet a maga ironikus fordulataival, ám e sodrásban azért az figyelmeztető jel is lehet, ami filmbeli Bertával történik az édesanyja halálát követő pillanatokban a kórház folyosóján. A fiatal ápolónő könnyed mosollyal mondja, hogy ő is abból a faluból való, ahol a most elhalálozott néni született, s Berta rácsodálkozik, hogy az a (most már romániai) falu még létezik… Kemény üzenet ez, hogy velünk az ellenkező történjen. Ha futóbolondokká válunk is, azért tudnunk kell, hogy létezik-e még az a hely, ahonnan származunk, és hogy mit viszünk magunkkal onnan, abból az életformából, és őseinknek az ott megélt sorsából. És itt tudom törleszteni múlt heti adósságomat is, amikoris a magyar nemzethez való tartozás vállalását alátmasztó, a jó ügy mellett való kiállás példáit említve kihagytam a bunyevácokat, konkrétan a szabadkai bunyevácokat, akikről azt tartja a történelem, hogy Szabadkán az 1948-49-es forradalom idején a magyarokkal együtt ők akadályozták meg a város elestét. Tényleg tudni kell ezt az információt is, és vinni magunkkal.

A történelmet egyéni sorsokon keresztül megmagyarázni lehetetlen, de viharos történelmi események és korszakok következményeit egyéni sorsokon keresztül lehet megérteni igazán.

Amikor ilyen sorsokat ismerünk meg, mint amilyen Fekete Ibolya filmjének hőseié is, erőt gyűjtünk, hogy ne feledjük a magunkét és őseinkét. Nem erőltetve, nem adathalmazú tananyagként, hanem a szívhez is eljutó mesterien kitalált módon. Ezért kellenek az ilyen filmek, mint az Anyám és más futóbolondok a családból. Mert, ha futóbolondokká is váltunk a történelem kényszere alatt és »sütőpor nélkül nem mentünk neki a háborúnak«, hányatott életünknek az üzeneteit ismerve az elkövetkező generációk már megerősödve mehetnek tovább.”