Kiáltvány az ingadozó szavazókhoz!

Magyarország áprilisban ismét választ… Ennek kapcsán egy személyes szállal szeretném kezdeni. Tíz éve, a feleségemmel való házasságkötés előtt egy ferences rendi tanárral beszélgettünk. Az atya többek között azt tanácsolta, hogy a problémák kibeszélésekor segítség lehet, ha fogunk egy fehér lapot és kettéosztjuk: egyik oldalra felírjuk, mit szeretünk a másikban, míg a másikra azokat, ami zavar minket vagy netán nem tetszik.

Ebben a kiáltványomban azokhoz a szavazni kívánó polgárokhoz szeretnék szólni, akik szorosan vagy elvakultan egyik politikai oldalhoz sem kötődnek. Azt szeretném kérni tőlük, hogy húzzanak elő – legalább képzeletben – egy fehér lapot és tegyék mérlegre az elmúlt nyolc esztendőt. Mit nyertünk, illetve mivel gazdagodott a hazánk, milyen pozitív élményeink voltak, illetve mi zavarta őket az utóbbi két ciklusban, mi hozta ki a sodrukból, hol kellene önkritikát gyakorolnia az ország jelenlegi vezetőinek?

Nem titkolt célom, hogy a vonallal kettéosztott fehér papír kitöltésében segítséget nyújtsak: legyen szó a jelenlegi vezetés által nem megfelelően kezelt problémákról (egészségügy, oktatás strukturális átalakítása stb.) vagy éppen azokról az örvendetes és megbecsülendő eredményekről, amelyek mellett hajlamosak vagyunk a mindennapokban elmenni vagy – jobb esetben – mára természetes adottságnak tekinteni.

Azt sem árt tisztázni, hogy jelen sorok szerzője kit tart „ingadozó” szavazónak? Véleményem szerint ezen a körön belül is azonosítható kétféle embertípus, akinek véleménye sűrítve jeleníti meg az elmúlt évek ellentmondásosságát.

Az elsőt hívjuk „stratégának”… Ő az, akinek ideje és affinitása van, hogy a politikai eseményekkel mélységében foglalkozzon. Az elmúlt nyolc év kapcsán így fogalmaz: „Nemcsak a stratégia, de a mindennapokban is a miniszterelnök feladata a politika-gazdasági hátország megrendszabályozása. Becsülöm és tisztelem a miniszterelnök stratégiai érzékét, azt, ahogyan képviseli külföldön a magyar érdekeket, elismerem az elért (gazdasági) eredményeket. Ugyanakkor irritál a kormányzati kommunikáció gyakori pökhendisége, a kiskirályok rongyrázása, amely – azontúl, hogy önmagában felháborító –, veszélyezteti az eddig elért vívmányokat.” A „stratéga” szavazó toplistája:

1. A határzár felhúzása, a déli migrációs útvonal elvágása (hazánk nem átjáróház), új szövetségek Bajorországgal, Ausztriával, Bulgáriával, Szlovákiával (!)

2. A devizahitelek kivezetése, az államadósság csökkentése, a bankrendszer magyar tulajdonba vétele, hazánk felminősítése;

3. (Alkotmányba foglalt) zéró tolerancia a génmanipulált élelmiszerekkel szemben;

4. Munkanélküliség csökkentése, reálbérek emelkedése;

5. Trump győzelmére való ráérzés, barátság Izraellel, a „keleti nyitás” (Kína), V4-ek vagyis: Magyarország ismét tényező lett a világpolitikában, stratégiai céljainkat utólag sok ország magáévá teszi, még ha beismerni szégyen is nekik.

Az ingadozók (széles!) körén belül a második csoport tipikus tagját nevezzük a „földön állónak”. Ő az, aki a saját bőrén józanul (!) méri fel, hogy egy kormányzat segíti-e őt és családját az előrelépésében vagy akadályozza. (És nem hiszi azt, hogy amit az Index vagy a Facebook idővonal ír az az objektív valóság…) Így szól: „Jobban élek és a tágabb környezetemben is azt látom, hogy a többi ember is jobban boldogul; félre tudnak rakni és nem gond a nyaralás vagy az egyetemista gyerek albérletének a kifizetése, de a pofátlan lopástól a bicska kinyílik a zsebemben!”

Ha a miniszterelnök nem változtat a fentieken, a magyaroknak akkor is rossz szájíze/hangulata lesz, ha az ország dolgai alapvetően jól mennek és „büntetni” fognak. (Ha nem most, akkor négy év múlva...) A következő ciklusnak az önkritikáról, az önmérsékletről (pl. kevesebb focipálya, több körzeti rendelő felújítása stb…) és a belső konszolidációról KELL szólnia (kifelé ettől még ugyanolyan harciassággal védhetjük az ország érdekeit.)

Mielőtt listaszerűen összefoglalnám az elmúlt évek pozitívumait, azt kérem az ingadozókat – megértve őket, hogy most dühösek –, gondolják végig az esetleges protestszavazatukat követő második lépést is. Kormányváltás esetén kik fogják ezt az országot vezetni? A ki tudja hányadik pártban vitézkedő Karácsony Gergely? („Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”.) A szélkakas Vona Gábor? („A kerítés még fel sem épült, de már nyilvánvalóvá vált, hogy alkalmatlan az ország megvédésére.”) A borderline Gyurcsány Ferenc? („Nem tudok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk.”) Az önmagát nem kicsit túlértékelő, hadarva ordító Szél Bernadett? („…a 2018-ban létrejövő Szél-kormány…”) Ezek együtt hogyan tudnának akár egy törvénytervezet tekintetében egyezségre jutni, nemhogy egy országot elkormányozni egy olyan időszakban, ahol az egész európai kontinens kihívásokkal küzd?

Végezetül, a teljesség igénye nélkül álljon itt (képzeletbeli fehér lapunk pozitív oldalára) felsorolásszerűen (nem fontossági sorrendben) mindaz, amit veszélybe sodorhatunk egy dühös ellenszavazattal:

Makrogazdasági adatok (a „megszorítás” nemcsak a kormányzati lépések közül, de még a szóhasználatból is eltűnt!):

- Rezsicsökkentés;

- Munkanélküliség csökkentése 12 százalékról (2010) 4 százalékra (2017);

- Hét év alatt 740 ezer új munkahely teremtése, (tíz év alatt egymillió volt az ígéret);

- Foglalkoztatási ráta növekedése 53-ról 60 százalék fölé, ez – dinamikáját tekintve a legjobb adat EU-ban!

- A minimálbérek 70 ezer forintról (2010) 130 ezerre emelkedtek 2018-ra (ne feledjük, hogy szintén Orbánék emelték meg 1998 és 2002 között 22 ezerről 50 ezerre!)

- A bruttó átlagkereset – 2006-ot bázisnak véve – harminc százalékkal nőtt (2017);

- IMF-hitelek (idő előtti!) visszafizetése, Magyarország felminősítése;

- Kikerültünk a túlzottdeficit-eljárásból;

- Alacsony infláció, csökkenő kamatok, ezáltal az éves kamatszolgálat mértéke megfeleződött;

- GDP-arányos államadósság csökkentése: 80-ról (2010) 70 százalékra - (2002-ben Orbánék 53 százalékon adták át az országot! Az Európai Bizottság szerint 2022-ben lesz ismét 60 százalékon…)

- A magyar lakosság nettó pénzügyi vagyona a GDP-hez viszonyítva: 56 százalékról (2008), 96 százalékra (2015) nőtt;

- Kiskereskedelmi forgalom hatvan hónapja folyamatosan növekszik (a magyar gazdaságot végre nem kizárólag az export, hanem a belső kereslet hajtja. Ezt a keresletet javarészt magyar kis- és középvállalatok elégítik ki!)

- Stratégiai vállalatok visszaszerzése (pl. Mol 2011-es visszavásárlása);

- Nem szerettük meg egymást a szerbekkel, szlovákokkal, de stratégiai kérdések mentén képesek voltunk félretenni a sérelmeket egy-egy közös ügy érdekében! (Emlékszünk, amikor ugyanez a Fico kitiltotta Sólyom Lászlót 2009-ben?)

A hétköznapokban is érzékelhető lépések közül néhány:

- Otthonteremtési kedvezmény (CSOK);

- Nyugdíjprémium;

- Ingyenes tankönyv (mindenkinek!) elsőtől kilencedikig;

- Minden rászoruló gyerek ingyenes, napi háromszori étkeztetése (szünidőben is!)

- Iskola-menza: eltűntek a cukros löttyöket árusító automaták az iskolából, cukor, só és zsíros ételek száműzése;

- Alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése 27-ről 5 százalékra;

- Erzsébet-tábor: évente kilencvenezer hátrányos sorsú gyerek nyaral ingyenesen a program keretében;

- Vörösiszap-katasztrófa utáni helyreállítás;

- Építőipar #1: 27-ről 5 százalékra csökkent az újépítésű lakások áfája (csak nézzenek körbe hány darut látnak országszerte!)

- Építőipar #2: A felújított Várkert Bazár, Kossuth-tér, Liget projekt, Zeneakadémia, Erkel Színház, Operaház, budapesti fürdők rekonstrukciója;

- Magyar filmgyártás: hollywoodi filmek hazai forgatása és két Oscar-díjas magyar film;

- A sokat szidott TAO: sportban az utánpótlásképzésre, felszerelésekre ment a pénz (nem csak focira, ahogyan ezt az Index, 444 stb. kihegyezte), valamint a kulturális élet (színházak stb.) is profitáltak belőle;

- Turizmus: rekordévek a bevétel tekintetében, a CNN utazási magazinja Budapestet a világ második legjobb városának választotta 2013-ban!

Egyfajta utószóként szánnék egy bekezdést a migráció problémakörének. Igen, én is úgy gondolom, hogy a témát „túltolja” a kormányzati kommunikáció, miközben a fenti eredményekre (is) kellene emlékeztetni honfitársainkat. Amikor felépült a déli határzár, elemezgettük baráti körben, hogy a kormányzat ezzel kicsit a viccbéli „van rajta – nincs sapka” helyzetbe fog kerülni. Ha Magyarországon fennmarad az az állapot, hogy migránsok tömegei vonulnak át hazánkon, akkor az lesz a baj. Ha viszont megszűnik ez a jelenség, akkor meg annyira kényelmesen elleszünk, hogy nem is leszünk tudatában annak, hogy micsoda oázisa lett Magyarország Európának…

Császár Zoltán

közgazdász (két leánygyermekes, aggódó családapa)