Kósa nem Orbánból fog meggazdagodni, az biztos

„A héten mutatták be Kósa András könyvét a miniszterelnökről. Orbán Viktor, a káosz embere a kötet címe, és valóban: elég kaotikus képet kaphatunk a kormányfőről. Ennek oka elsősorban a szerző munkamódszere, amely egyszerre erénye a könyvnek, ugyanakkor legnagyobb hátránya is.

Harminc Orbánt így vagy úgy ismerő szereplővel folytatott háttérbeszélgetéseket, használta tehát azt a kapcsolati tőkét, amelyet évtizedek alatt felhalmozódott – ismerik és szóba állnak vele olyanok is, akik közel voltak és vannak a tűzhöz. Csakhogy: név nélkül teszik. Így aztán nem tudjuk meg, melyik vélemény mennyire megalapozott, kié mennyire fontos.

S minthogy gyakran egészen ellentmondanak egymásnak a névtelen megszólalók, tényleg nem alakul ki egyértelmű kép arról, ki is ez az Orbán Viktor.

És mégis: ez a könyv erénye is. Ez különbözteti meg a többi Orbán-kötettől. Kósa ugyanis megérteni akar, még ha ez csak részben sikerül is neki. Végig érezni: amikor nekilátott az anyagnak, még nem tudta, mit akar írni. Ellentétben mondjuk Bolgár György Orbán-mesék című, szintén a Noran Libro kiadónál megjelent kötetével, vagy Paul Lendvai Orbán-könyvével, hogy a hírhedt Kende Péter-kötetről (A Viktor) és folytatásáról ne is szóljunk.

Utóbbiak vagy Debreczeni József kötete az autokrata bűnöző képét igyekeztek a nagyérdemű elé tárni, kiegészítve olykor némi alantas pszichologizálással, alkalmanként kőkemény hazugságokkal. A cél akkor egyértelműen politikai volt: az ellenzék malmára hajtani a vizet.

Ám míg 2002-ben (Kende első könyve akkor jelent meg) még lehetett hatása egy-egy ilyen könyvnek, mára aligha. Kósa kötete meg sem próbálja kiszolgálni sem az ellenzéki, sem a kormánypárti igényeket. Tisztában van vele, hogy könyvek ma már nem változtatnak meg pártpreferenciákat.

De miért is vegye kézbe valaki ezt a könyvet, ha gyűlöli Orbánt? Ott vannak neki a gyűlöletkiélésre sokkal alkalmasabb, saját meglévő véleményét kiszolgáló fent említett kötetek! És aki csak csupa nagybetűsen, A Nemzet Miniszterelnökeként hivatkozik Orbán Viktorra? Számára is vannak kötetek jó ideje: Igor Janke Hajrá, Magyarok! című munkája azért is izgalmas, mert egy lengyel szemével láttatja a magyar miniszterelnököt, s bár nem kritikátlan, de alapvetően pozitív képet fest róla. Ott van aztán az angol író, Tibor Fischer könyvecskéje, A magyar tigris, szintén Orbánról: rövid, remek stílusú, olvasmányos és Orbán-párti.

Paradox módon mégsem megy mellé nagyon senki, aki Kósa kritikus, ám semmiképp sem gyalázkodó könyvét kézbe veszi. Aki szereti Orbánt, kiolvashatja belőle, hogy itt egy ezredévenként egyszer születő politikai zseni, egy új Szent István (akit, lám, néhányan még mindig félreértenek), aki meg nem szereti, láthatja a könyvből cinikus, hatalommániás politikai oligarchának (akiről néhányan még mindig elhiszik, hogy államférfi).”