„A házat és a hozzá tartozó földrészt unokámra Misire hagyom, hogy leszálljanak végre a tökei, az apjának már úgyis mindegy” – írta végrendeletében idősebb Bicsérdi Mihály.
Úgy gondolom, ez a mondat a film kulcsa, mert
a Kojot sokkal inkább egy férfi próbájáról szól, mintsem a magyar vidék mindennapjairól.
A vidék problémáit egyébként sem foglalhatjuk össze egy leegyszerűsített, kortárs Ludas Matyi-történettel. A filmben ábrázolt történettel szemben, a magyar valóságban ritkán van a falu földjeinek többsége egy modern, elnyomó „Döbrögi” kezén. Az emberek ritkábban verekednek, a polgárőrök nincsenek annyira kigyúrva, és nem a megfélemlítés eszközei. És a rendőrök sem hangoztatják annyit, hogy „Nálunk nem szokás feljelenteni egymást egy pofon miatt.”
Kétségtelen, hogy ezt a világot sajátos hierarchiák határozzák meg, és az sem titok, hogy a birtokok már évek óta koncentrálódnak. De ez sokszor több, földműveléssel foglalkozó család kitartó munkájának gyümölcse. A poltikai meghatározottságon túl, sok esetben a folyamatnak organikus, gazdasági okai vannak, hiszen a kevésbé hatékonyan művelhető kisebb birtokok előbb-utóbb eladóvá válnak.