A Kojot rámutat a magyar vidék alapvető problémáira, de a film sokkal inkább egy férfi próbájáról szól, mintsem a vidék mindennapjairól.
„Ez a föld a családunké volt. Száz éve is. Itt éltünk mindig, itt is fogunk” – mondta a földesúr „Döbrögi” Szojka Pál a Kojot című filmben.
„Mi kell még nektek. Nincs elég?”– kérdezte az öreg Bicsérdi Misu Szojka fiától.
„Ez a nagyapám földje. Életem, nem fogom eladni” – jelentette ki az önmagát kereső ifjabb Bicsérdi Mihály.
Kostyál Márk filmje ezt a magyar földet állítja középpontba. A földet, ami a tulajdon különleges formája. Ebből áll ugyanis a családi birtok, ami az ősök munkájának, vérének és verejtékének szimbóluma. A tulajdon így nem csupán megtestesül, hanem egy máshoz nehezen hasonlítható kötődés tárgya lesz, hiszen hidat képez a múlt és a jelen, élő és holt között.
„A házat és a hozzá tartozó földrészt unokámra Misire hagyom, hogy leszálljanak végre a tökei, az apjának már úgyis mindegy” – írta végrendeletében idősebb Bicsérdi Mihály.
Úgy gondolom, ez a mondat a film kulcsa, mert
A vidék problémáit egyébként sem foglalhatjuk össze egy leegyszerűsített, kortárs Ludas Matyi-történettel. A filmben ábrázolt történettel szemben, a magyar valóságban ritkán van a falu földjeinek többsége egy modern, elnyomó „Döbrögi” kezén. Az emberek ritkábban verekednek, a polgárőrök nincsenek annyira kigyúrva, és nem a megfélemlítés eszközei. És a rendőrök sem hangoztatják annyit, hogy „Nálunk nem szokás feljelenteni egymást egy pofon miatt.”
„Tűzkő sorsa van a markunkban, ez a fejlődésről szól, a haladásról. A svédek pénzén rendberakjuk a falut” – mondta Szojka Pál.
A magyar vidék sajnos számos problémával küzd. Gondoljunk csak a szövetkezeti kultúra hiányára, a mezőgazdasági termékek alacsony feldolgozottsági fokára, az agráriumban dolgozók elöregedésére és a kommunizmus által megsebzett „társadalmi tudásra”.
Szörnyű látni, hogy még mindig vannak olyan gazdák akik nem értik, hogy minden ősszel a veszteség magvait vetik el. Világos, hogy a filmben sokszínűen ábrázolt svédek sem oldják meg a magyar vidék problémáit, annak sorsa minden esetben a földművelő gazdák kezében van.
E sorok írója szerint a Kojot sok mindent megmutat a magyar vidék lelkéből, ezért sokkal több mint egy Döbrögi-Ludas Matyi párharc. Megéri megnézni.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Az elnyert összeget felújításra, például tetőfelújításra, külső festésre, illetve a kiírás szerinti munkálatok elvégzésére költhetik el a családok.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
