Akadályok empátia nélkül

„Száz szónak is egy a vége: a kormánynak kell lépnie, mert elfogadhatatlan, hogy a fogyatékkal élők, a mozgáskorlátozottak, a kerekesszékesek, a babakocsival közlekedő anyák és apák, a bottal is nehezen járó idősek, szüleink és nagyszüleink el legyenek zárva a gyors föld alatti tömegközlekedésnek még a lehetőségétől is. Megdöbbentő lenne, ha a XXI. században ennek megteremtéséről népszavazásnak kellene döntenie. Márpedig baloldali, liberális és zöld ellenzéki aktivisták mától aláírásgyűjtésbe kezdtek volna az ügyben, ha egy magánszemély »véletlenül« nem fordult volna a Kúriához az utolsó pillanatban. A Jobbikot kivéve az egész ellenzék rákattant az aláírásgyűjtésben rejlő adat- és szavazatszerző lehetőségre. Éppen most, a szintén a napokban kezdődő parlamenti választási kampány bevezetőjeként követelnek »teljes értékű akadálymentesítést« a 3-as metró állomásainak. Ugyan mondhatnánk, hogy végre legalább egy pozitív kezdeményezés – eddig ugyanis többnyire valami ellen protestált a folyton összefogást hirdető, de teljesen szétesett, koherens jövő- és világképet a választók elé tárni képtelen ellenzék –, de nem mondjuk. Hogy miért? A 2010 előtti kormánypártok romjain osztódással szaporodott kis pártok politikai elődei a maguk idejében mit tettek az akadálymentesítésért? Szinte semmit. A kettes metró felújításánál 11 megállóból egyetlenegyet liftesítettek. (...)

Mindenkinek jobb lenne, ha ellenzék és hatalom egyaránt megfogadná egy civil szervezet, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége karácsony előtti intelmét: »A fogyatékos emberek helyzetét senki se használja ki álságos módon politikai haszonszerzésre vagy a szavazatai növelésére!« Ellenben politikusaink kivétel nélkül jegyet válthatnának egy empátiakeltő abilityparkba, vagy csúcsidőben bátran elkísérhetnének egy babakocsis kismamát a 3-as metró vonalán.”