Némán, hátra tett kézzel

2018. január 10. 08:38

A tanárok helyett is a diákoknak kell lépniük, mert az egzisztenciális kiszolgáltatottság a nevelők számára veszélyessé teszi a lázadást.

2018. január 10. 08:38
N. Kósa Judit
Népszava

„Annak ellenére, hogy a napokban immár a tulajdonképpeni főszereplők, a diákok fordultak felhívással az országhoz, álljon ki mindenki »egy jobb oktatásért«. A középiskolások videójában ott van minden érv: attól, hogy korszerűtlen az iskola, azon át, hogy nem motivál és nem a való életre készít fel, egészen odáig, hogy nem érvényesül az esélyegyenlőség a továbbtanulásban. Igen. Ugyanezt mondták az elégedetlenek két évvel ezelőtt is. A változás csupán annyi, hogy elhangzik egy 2016-ban még legyőzhetőnek látszó megfontolás is; jelesül, hogy a tanárok helyett is a diákoknak kell lépniük, mert az egzisztenciális kiszolgáltatottság a nevelők számára veszélyessé teszi a lázadást.

Lám, második újabbkori ciklusa végére a Fidesznek sikerült nagyot lépnie előre az oktatásügyben. Nemcsak azt érte el, hogy akadálytalanul érvényesítheti saját avítt, dohos elveit, és korlátozás nélkül erősítheti az új középosztályt az eleve esélytelenebbek rovására, hanem ma már a tanárok is a rájuk kényszerített némaság foglyai. A Klebelsberg központ keze tudvalevőleg mindenhová elér, az intézményvezető nem védheti meg azt, aki hangot ad az elégedetlenségének. Aki dolgozni akar, az nyel és csendben marad.

Január 19-én délután, a Parlament előtt kiderül, meddig tartható még ez a drill a magyar iskolákban. Látni fogjuk, hogy a szülők és a tanárok végleg ráhagyják-e nem büntethető (?), kiskorú segítőikre a harc terhét, vagy előveszik a szekrényből a kockás inget és az esernyőt. És bármennyire kényelmes lenne is, talán csak azért sem cserélik le az arcukat elfedő maszkra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Finale*
2018. január 21. 22:29
" Látni fogjuk, hogy a szülők és a tanárok végleg ráhagyják-e nem büntethető (?), kiskorú segítőikre a harc terhét, vagy előveszik a szekrényből a kockás inget és az esernyőt." Tessek ? Milyen harcot ? Maguk loktetek az utcara a gyerekeket tuntetni, most meg kepes ugy tenni, mintha ok kezdemenyeztek volna ezt az egeszet ? Raadasul sandan most is a tuntetes mellett agital ? Ez a maguk harca, nem a gyerekeke ,akiket alattomos modon felhasznaltak politizalasra a szulok hata mogott. Megis milyen felnott maga ? Milyen szulo ?
írmag
2018. január 12. 17:56
Balek kell még a forradalomhoz is (a baloldalon!).
48saxon
2018. január 11. 23:58
Politikai pedofília...
Nuttika
2018. január 11. 08:53
Azok a kölkök nem azért tüncikéznek, mert akkora baj van az oktatással. A cikk író is volt diák, tudnia kéne, ezek a büdös kölkök csak szimplán rohadtul nem akarnak tanulni és bármikor rávehetőek egy jó kis lógásra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!