Orbán-fillérek

„Egy országot egy nap alatt el lehet veszíteni. Ezt az aggodalmat üzeni a tél, ezt a félelmet táviratozza a jelenbe 2002, ez a szorongás tartja fogságban a lelket, ahogy közeledik a választás. Így aggódik az „újságban” – az idézőjelek használata a sanyarú sorsú hírportál esetében sajnos indokolt – a párt és a kormány jeles ideológusa. Ezek most tényleg ennyire izgulnak, vagy csak festik magukat? – merülhet fel az álmélkodó szemlélőben a kétforintos kérdés. (A pénznemre lentebb még visszatérek.)

Hát igen: pár nappal ezelőtt elkezdődött a választási esztendő. A 2006 ősze óta ötödik sebességben pörgő kampánygépezetek hatodikba kapcsolnak. Minden korábbinál viharosabb nyomulásra számíthatunk. Csak remélhető, hogy egészséges csaták is lesznek ezenközben, minthogy a szanaszét szabdalódott ellenzéki mezőnyben viszonylag kevesen lehetnek olyan kihívói a rezsimnek, akiknek futná hatfokozatú váltós harci járművekre is.

A 2002-ben történtek valóban keserű emlékként kísérik végig Orbán Viktor politikai pályafutását. A szinte már megnyert, ám a szavazófülkékben váratlanul mégis elveszített tizenhat év előtti megméretés kudarcából számtalan fejlemény fakad. Egyebek közt az, hogy bármit mutatnak a nyilvános közvélemény-kutatási adatok – és akármit a sokkal kevésbé egyértelmű számokkal pettyezett belső használatú felmérések –, pihenni-puhulni egy árva pillanatra sem szabad. Az elbizakodott katona pocsék katona. Ha nincs tűz, semmi sincs – és akkor minden elveszhet.”