1985-ben mondtam Csaplár Vilmosnak: figyeld meg, ennek vége lesz. És csupán attól éreztem így, mert a kezembe került egy szamizdat kiadvány a robottechnikával foglalkozó Dr. Vámos Tibor tollából, ami arról szólt, hogy a Szovjetuniónak a rossz telefonhálózat miatt lesz vége. És úgy jár majd, mint a dinoszaurusz, akinek csütörtökön levágják a farkát, és szombaton veszi észre. 1989-ben a nyakunkba esett a rendszerváltás.
Most reménytelennek látja a változást?
Epizodisták játsszák a főszerepeket bármelyik oldalt nézem. Egyenként kiváló figurák vannak, de együtt rettenetesek. Kihaltak vagy nyugdíjba vonultak azok, akikre még valahogy lehetett számítani. Az elitkör amolyan kívánságműsor-szerűen el szokta mondani, ki lenne jó miniszterelnöknek, de mindig nagyon mellélőnek. Beszélgettem ez ügyben néhányukkal, de lenéznek az álláspontom miatt, miszerint nem lesz változás.