Orbán és Trump neobolsevik? Elgurult Applebaum gyógyszere

„Donald Trump, Orbán Viktor, Nigel Farage, Marine Le Pen és Jaroslaw Kaczynski: bár sokszor »szélsőjobboldalinak« vagy »alt-right«-nak írják le őket, ezeknek a neobolsevikoknak nincs sok közük ahhoz a jobboldalhoz, amely a nyugati politika része volt a 2. világháború óta., és nincs kapcsolatuk a létező konzervatív pártokhoz. A kontinentális Európában megvetik a kereszténydemokráciát, aminek a politikai bázisa az egyházban van, és amely a 2. világháború után az erkölcsiséget megpróbálta visszahozni a politikába. És nincs közük az angolszász konzervativizmushoz, amely a szabad piacokat, a szólásszabadságot és a Burke-i kisbetűs konzervativizmust hirdetik: a »fejlődéssel« szembeni szkepszist, a bármifajta radikalizmussal szembeni gyanakvást, és az intézmények és értékek megőrzésének fontosságába vetett hitet. Velük ellentétben az újjobboldal neobolsevikjai nem azt akarják megőrizni, ami létezik. Nem burke-iánusok, hanem radikálisok, akik ki akarják dobni a meglévő intézményeket” – írja Anne Applebaum a Washington Postban. 

Az ismert szerző szerint a „neobolsevik” jobboldaliak lenini módra nem hajlandóak kompromisszumot kötni, a kereszténységet cinikus módon használják fel, ellenségei a homoszexuálisoknak és a toleranciának, és ők is nihilista rombolók.

Anne Applebaum, aki egyben Radoslaw Sikorski, a lengyel Donald Tusk-kormány volt külügyminiszterének felesége is, joggal szólalhat meg a témában, hiszen talán leghíresebb, Pulitzer-díjas kötete a gulágról szól, beszél lengyelül és oroszul is. Emlékezetes megszólalása volt, amikor az Occupy Wall Street és más radikálbalos mozgalmakkal szemben felszólalva megvédte a képviseleti parlamenti demokrácia intézményrendszerét, mondván, politikai hatalmat azon keresztül kell szerezni. 

Egy ideje azonban Applebaumnak mintha elgurult volna a gyógyszere. Lásd például a Mandinernek adott korábbi, különös hangvételű interjúját („Ezért nem állok szóba a magyarokkal”).

Persze lehet, hogy csak a liberális-jobboldali Tusk-féle Polgári Platform szövetségeséből ellenfelévé vált mostani lengyel kormánypártot, a Jog és Igazságosságot nem kedveli, mint populista-nacionalista pártot, és így senkit sem, aki ehhez hasonló – így kiesett nála a pixisből Orbán, meg Trump is. 

Sokféle módon lehet jobboldalinak lenni, de a fenti párhuzam Orbán, Trump, Le Pen, Kaczynski, Farage és Leninék között nagyon erőltetett. Applebaum egyszerűen csak bele akart rúgni a nálánál kevésbé liberális jobboldaliakba,

Ráadásul egyikük sem alt-right, nem is lehetne, mivel az alt-right egy speciálisan amerikai jelenség (még maga Trump sem alt-right). Donald Trumpot simán be lehetne állítani előélete és programja ismeretében egyszerűen egy liberális konzervatívnak. Miközben Applebaum piacellenességgel vádolja ezeket a vezetőket, az Orbán-kormány tárt karokkal és bőkezű támogatásokkal várja a termelő kapacitásokat Magyarországra hozó külföldi befektetőket. Le Pent simán be lehetne mutatni, mint nemzeti liberálist: számos olyan álláspontja van, ami nehezen nevezhető konzervatívnak, bolseviknak végképp nem. Nigel Farage civilben elit pénzügyi szakember, Trump kőgazdag ingatlanmágnás, egyik sem egy tipikus bolsevik életút, na.

Trump ugyan ejtette a TTIP-et és meghirdetett némi protekcionizmust, de hogy ne lenne piacpárti és kapitalista, az elég nehezen mutatható ki. Nüansznyi eltérésekről beszélünk, amit Applebaum felnagyít. Protekcionizmus pedig már évszázadokkal ezelőtt is létezett, nem a bolsevikok találták ki. Esetleg a huszadik század második felének decens szociáldemokratái is bolsevikok lennének Applebaum szerint, mivel nem hittek annyira a kapitalizmusban, mint ő?

Ha eszmetörténetezünk egy kicsit, akkor azt fogjuk találni, hogy az Applebaum által emlegetett Edmund Burke és az utána következő „konzervatív alapítók” sem egy még épp létező rend mellett emelték fel a szavukat, hanem egy épp megtámadott rend mellett. A francia Le Conservateur, a konzervatív jelzőt nyíltan elsőként használó lapot 1818-ban alapították a gall ellenforradalmárok, amikor már jócskán majd’ harminc éve oda volt az ancien régime. De pár évtizednyi felfordulás még nem a világ vége, akkor még lehetett remény a normalitás helyreállítására. 

Ekkor a status quo konzervatív értékkonzervatívvá válik, mert az az értékrend, ami miatt a régi rendet védelmezte, már nem a rendben jelenik meg. Ezzel meg is adtuk a választ arra fogós kérdésre, ami Applebaum felvetéséhez hasonlatos: mit konzervál a konzervatív például a kommunizmus összeomlásakor? A válasz ugyanaz, mint Applebaumnak: a konzervatívok nem akármilyen rend fenntartását támogatják. Ha pedig a helyzet rossz, akkor megfogadhatják egy másik, Applebaum által nem idézett angol konzervatív tanácsát is, aki amúgy meglehetősen közel került a status quo konzervativizmushoz: Michael Oakeshott szerint néha nem árt radikálisnak lenni. Utat is mutatott, hiszen Enoch Powell volt a kedvenc politikusa. Haha. 

Ráadásul az Applebaum által kritizált politikusok, ha hatalmon vannak, demokratikus választások útján kerültek oda vagy választások útján szeretnének hatalomra kerülni (Farage éppenséggel könnyű szívvel visszavonult, nem épp egy bolsevik mentalitású lépés). Amikor meg kiestek a hatalomból, ellenzékbe vonultak, nem pedig puccsoltak. A puszta elitellenesség önmagában még semmilyen világnézeti elköteleződést nem jelent.

Az Applebaum-féle értelmezés meglehetősen korlátolt. Miért csak Burke-féle meg angolszász konzervatív lehetne bárki is? A választék ennél bővebb, és nem feltétlen végleges. Persze ezt Washingtonból lehet, hogy nehéz belátni. Ahelyett, hogy jobboldaliként balos lapokban bolsizna jobboldaliakat, Applebaum koncentrálhatna újra a tudományos munkára, mindannyiunk nagyobb okulására.