Értelmiségi utak és képzetek

„Amikor a miniszterelnök parlamenti szereplését Orbán feltörölte a padlót az ellenzékkel címmel hozta le az Origó, a cikk egyik megosztására derék »igazikonzervatívunk«, bármiféle kérdés, felszólítás, elvárás nélkül, pusztán saját lelkesedése, belső késztetése által hajtva érezte úgy, hogy erre neki bizony reagálnia kell. »Tisztára Szabad Nép«, így szólt a komment, vagyis: az Origó az 50-es, 60-as évek szellemében, rákosista-kommunista stílusú propagandával nyalt be csontig a kormányfőnek. Nos, csak egy nagyon rövid, hevenyészett gyűjtés alapján az Index, a Népszava, az Alfahír (!) és a Magyar Narancs egyaránt használta már korábban a »Gyurcsány felmosta Orbánnal a padlót« szófordulatot. Úgy néz ki, nem a jobboldal kezdte – most sem – az egyesek által kifogásolhatónak vélt stílus használatát. De úgy tűnik, ez a vita egyelőre nem csitul, morális őreink továbbra is úgy gondolják, az ellenfél aljasságaira nekünk mindig elegáns eszközökkel kell(ene) válaszolni. Igen, persze, és elegánsan veszítsünk is, permanensen…

Ért már engem is az a vád, hogy az utóbbiakra, és általában a kritikus hangú jobboldali újságírókra, véleményformálókra – többedmagammal együtt – jobban haragszom, mint a baloldaliakra. Szó nincs erről. A baloldali véleményformálók szerepével, egykori társutasságával, és a rendszerváltás óta eltelt kártékony ténykedésével kapcsolatban semmilyen illúzióink nincsenek, és nem is számítunk tőlük másra. Amit azonban egyes, magukat konzervatívnak valló értelmiségiek művelnek mostanában, az a megfeleléskényszer és a Stockholm-szindróma minősített esete. Talán sértődöttségük, mellőzöttségük okán (erről korábban részletesen írtam a Figyelőben), némi hiúsággal – és sajnos korlátoltsággal is – vegyítve, sokszor öncélúan és feleslegesen támadják a jelenlegi magyar kormányzatot.

Sokadszor el kell mondanom, semmi baj a kritikákkal, szükség is van rájuk, főleg ha megalapozottak, összeszedettek, a megfelelő módon csatornázottak, és javító célokat szolgálnak. Viszont a pragmatizmus sosem elhanyagolandó szempont; az adott helyzetben, a mindennapi valóságban, valós történelmi ismeretekkel és tapasztalatokkal felvértezve kell mindent mérlegelnünk, nem pedig dogmák alapján, önsorsrontó doktrinerséggel nekirontani a »saját falkánk kölkeinek« csak azért, mert nem teljesen az általunk vallott, ráadásul sok esetben kissé avítt nézetek szerint képzelik el a közéletet. Döntsük el, hol állunk, mik az alapvető fontosságú kérdések és célok, és ne azokat rugdossuk öncélúan, akik ezen célok érdekében vállalják a küzdelmet a valódi politikai ellenfelekkel szemben. Ha mindezt a helyére tettük, lehet és kell is kritizálni.”