„Sokan felróják, hogy a kórházi szülés intézményének körülményei – ide számítva az emberi tényezőket is – összességében hátráltatják a kötődés kialakulását és a szoptatás beindulását. De az általános vélekedés mégis az, hogy bírjuk ki a baba érdekében. Önök is ezt vallják? Bírják ki az anyák?
Dr. Bálint Balázs (B.B.): A kórházaknak van egy működési rendjük, és mivel nagy intézmények, muszáj ezt a működési rendet mindenki érdekében betartani és betartatni – vegyük például a rokonokkal való kapcsolattartást mellett a pihenés lehetővé tételét. Nem lehet úgy működtetni ezt a rendszert sem, hogy az mindenkinek jó legyen, és közben a munkát is el lehessen látni. Ezek a kényelmetlenségek a kórházi működés velejárói. Ami a személyi részét illeti, hogy az ott dolgozók hogyan viselkednek vagy beszélnek az anyával – az nyilván nagyon fontos, és a tökéletestől biztosan messze van. A kórházi személyzet kommunikációs képzése évről évre jobb, de úgy gondolom, van még hova fejlődni.
Dr. Dobó Márta (D.M.): Szokták mondani, hogy a szülés egy természetes állapot, ezzel én maximálisan egyet is értek, de közben azt is látom, hogy nagyon messze kerültünk a szántóföldön szülős természetes állapottól. Nekem gyerekgyógyászként az a tapasztalatom, hogy sokszor teljesen alapvető kérdésekkel sincsenek tisztában az anyukák, és ez vonatkozik a szülésre, szoptatásra, a főzésre, nevelésre. Alapvetően annak a pártján vagyok, hogy menjenek haza minél előbb az anyukák, de a tapasztalatom az, hogy nem mindenki alkalmas rá. Lehet, hogy azt hiszi, de mégsem az. Sokaknak igenis szükségük van arra a segítségre, amelyet a kórház jó esetben megadhat. Régebben, a kórházban töltött idő hat nap volt, de akkor mindenkit úgy engedtünk haza, hogy el tudta látni a kisbabáját, tudott szoptatni, pelenkázni, stb. Ahogy elhangzott, a kórházi napok jelenthetnek katasztrófát, de nagy segítséget is. Engem sok szülő megkeres azzal, hogy segítsek – ami ott kezdődik, hogy hogyan fürdessünk, mert még megfürdetni se merik a gyereküket. Régen ennek volt egy rendszere, a gyermekorvos kötelezően kiment az első héten, ma már ez nincs mindig így.
B.B.: Hihetetlen kompetenciavesztésen mentek át a nők az elmúlt évtizedekben. Ennek egyik okozója, hogy megjelentek a kórházak, és a saját falaik közé kényszerítették a szüléseket. Már nincs meg a régi anya-lánya kapcsolat és tudásátadás. Egyre inkább eltávolodtak egymástól a generációk, a fiatalok ma már nem tanulnak a nagymamáktól – bizonyos dolgokat a mostani nagymamáktól nem is nagyon lehet, mivel ők már nem nagyon szoptattak, a mostani anyák pedig kisbabaként nem szopiztak. Ez egy egész generáción keresztül kimaradt. (S most ezzel nem a szocializmust akarom szidni, mert ez világszerte így volt, nálunk történetesen épp a szocializmus alatt volt így.) Gyakorlatilag újra meg kell tanítani az anyákat arra, hogy hogyan lássák el, szoptassák a babájukat.
Azzal, hogy a természetes kapcsolat megszakadt a generációk között, már nem ismerjük sem a születést, sem a halált, sem az emberek ellátását, semmilyen természetes folyamatot, állapotot, mert nem kaptuk meg az ezzel kapcsolatos tudást, tapasztalatot az előző generációtól. A kórházi hat nap pontosan ugyanez a kompetencia-elvétel. Hihetetlen, katasztrofális élmények voltak akkor: elvették a gyereket az anyáktól, s három óránként kapták csak meg néhány percre; nem csoda, hogy hat nap kellett ahhoz, hogy megtanuljanak szoptatni, szopni. Mert amikor először megkapták, a gyermek egy, esetleg két napos volt már, rég meg volt tömve tápszerrel, az anyja meg nem tartott sehol a szoptatás kérdésében.”
