Kommentár a sötét globalizációhoz

KOMMENTÁR A SÖTÉT GLOBALIZÁCIÓHOZ

„A kalifátusnak nincsenek határai, csak frontvonalai.”

ISIS-falfirka

Miután a „modernitás nagy elbeszélései szétestek” (Jean-François Lyotard), a háborúk körvonalai is elmosódtak. Korunk konfliktusait nem tudjuk a 20. századhoz hasonlóan világháborúvá olvasni, noha egymással összefüggésben állva szerte a Földön zajlanak. Ha a 20. század a világháborúk évszázada volt, akkor a 21. a világ-polgárháborúé. A világpolitikai helyzet ma leginkább egy „globális puccsra” (Guilleaume Faye) hasonlít. A posztmodern irregularitás közepette a konfliktusok vírusként terjednek, a különböző kontinenseken zajló háborúk okai keresztbefertőzik egymást, az összetűzések intenzitása váltóláz gyanánt pulzál.

Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a helyi háborúk egyre inkább nemzetköziesednek, amikor is a ténylegesen harcban álló felek valójában versengő nagyhatalmak bábfigurái (proxy-háború).

Az idő és a tér jelentése összeomlásának példái nap mint nap olvashatók a hírekben. Mindennek látványos jele volt, amikor 2016 májusában az ókori Palmyra romjainál csapott össze egymással az Aszad-párti Szíriai Arab Hadsereg és az Iszlám Állam, amely korábban a római amfiteátrum maradékainál végezte ki foglyait. Az ISIS al-Kaidához képesti sikerét egyébként annak köszönhette, hogy a toborzáshoz profin használta a legújabb kommunikációs eszközöket (HD-kamerát a VHS-felvételek helyett). A világot a Kr. u. 622-es hidzsra viszonyai közé visszaerőszakolni akaró terrorkalifátus közel 1400 év múlva is a sáriát érvényesítené – az azóta eltelt idő technológiai csúcsvívmányainak segítségével.

Zavarbaejtő eset volt az is, amikor a donyecki Konstantinovka városában az oroszpárti szeparatisták a város II. világháborús felszabadítására emlékeztető, emelvényen kiállított ISZ-3-as típusú nehézharckocsit beindították és harcba vetették az ukrán kormányerők ellen – bizonyára azt gondolva, hogy a szovjet-orosz partizánok és a németbarát ukrán kollaboránsok világháborús összetűzését játszák újra.

A 21. század elején a konfliktusok elbeszélhetetlenek, kezdetük és végük nem állapítható meg, hiszen rendre lezárt háborúk kezdődnek újra (zombie war), túlságosan komplex hadműveletek zajlanak (hibrid háború), az összetűzések szerkezete pedig amorf, lefolyásuk hisztérikus.

Éppen a fentiek alapján állíthatjuk, hogy

Amint az 1930-as évek második felében a spanyol polgárháború a világháború katonai-politikai főpróbája volt, ahol kicsiben és sűrítve felvonultak a II. világháború későbbi szereplői, úgy a közel-keleti válságövezet a 21. századi világpolgár-háború tesztüzemmódja, mert esszenciálisan tartalmazza a szemben álló felek mindegyikét.

Amint annak idején Franco oldalán (amelynek része volt a felkelő hadsereg, a falangisták és a karlisták) hadba lépett a hitleri Németország és a fasiszta Olaszország, meg a „fekete internacionálé” ír és román légiósai; az egymással is harcban álló anarchistákból, szocialistákból, baszk és katalán nacionalistákból álló republikánus oldalt pedig a Nemzetközi Brigádok és a Szovjetunió segítette, úgy most is összetett szövetségi rendszereket látunk. Az alavita damaszkuszi rezsim hadseregének oldalán találjuk az ország síita és keleti keresztény milicistáit, akik mögött Oroszország és a libanoni Hezbollah-t is mozgató Irán áll, velük szemben pedig egymással is marakodó szunnita törzseket, a török kormány által támogatott turkomán lázadókat, amerikai pénzből működő „mérsékelt felkelőket” és szaúdiak által finanszírozott dzsihadistákat látunk.

A helyzetet bonyolítja a kurdok minden nagyhatalmi szereplő által ellenzett autonóm mozgása és az, hogy a térségben megszokott szunnita–síita rivalizálást keresztezi az amerikai–orosz versengés.

Ide tartozik az is, hogy az egymástól távol eső konfliktusokat a benne harcolók konkrétan is összekötik. A kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták megerősítésére például a szintén Moszkva-kliens Csecsenföldről érkeztek önkéntesek (az ún. Halál Hadosztály), miközben Kijev oldalán a kaukázusi országból kiszorult iszlamisták teljesítenek szolgálatot (Dudajev-zászlóalj, Manszúr Sejk csoport). A donyecki népköztársaságokban nyugati antifasiszták és szerb csetnikek alkotják a 21. századi „nemzetközi brigádokat”, míg az ukrán „terrorellenes műveletekben” a hivatalos hadsereg kiegészítő alakulatait a farkasfogas Azov Zászlóalj s az amellé szegődött neonácik (belorusz, grúz és lengyel önkéntesek, Mizantróp Divízió), valamint horvát usztasák képezik. A kelet-ukrajnai konfliktus jó terep arra, hogy a korábban Jugoszláviában és Csecsenföldön már befejezett harcot új helyszínen folytassák. Az Iszlám Állam katonai vezetőrétegét meghatározó csecsen iszlamisták és az ukrán oldalon harcoló kaukázusi önkéntesek között az orosz szolgálatok igyekeztek kapcsolatot találni; hamisított fotókkal illusztrált dezinformációk jelentek meg az ukrán oldalon harcolók bázisain talált ISIS-zászlókról, ám a hírek szerint a valóban iszlamista Kijev-párti Tornádó-csoport tagjait maguk az ukrán hatóságok vették őrizetbe.

Az ezredforduló antiglobalista fantáziájában felmerülő „McWorld” és „Coca-kolonizáció” visszájára fordulva váratlanul megvalósult, hiszen

Az Iszlám Állam nemzeteket nem ismerő kalifátusa a kozmopolita globalizáció negatív terméke. Az egymástól távoli hadszínterek eseményei több kontinensen egyszerre vernek visszhangot, a tömegkommunikációs eszközök révén pedig azonnali válaszcsapásokra van lehetőség. Az Iszlám Állam által ostromolt Kobanî felmentésekor örömünnepet tartó németországi kurdokra helyi törökök támadtak, akiket szaúdi pénzből működő gyűlöletimámok tüzeltek.

Bár Raqqa és Mariupol légvonalban 1200 kilométerre fekszenek egymástól, a két város által fémjelzett konfliktusok nagyon is közel vannak: 2017 őszén az orosz–ukrán határon Szíriából Ukrajnán át a Kaukázusba visszaigyekvő fegyveresek öltek meg egy orosz határőrt. A burmai rezsim által üldözött rohingják sorsát a Boko Haram nigériai keresztényeken bosszulja meg. A megtorlás egyetemes lett, a terrorizmus globalizálódott.